Békességteremtésre, egységre van a legnagyobb szükségünk

– Főpásztorként nem vonhatja ki magát a profán világból, s a közélet sem ezt várja. A hívek a való világból érkeznek, a püspökség pedig hivatalként működik, ahova számlák érkeznek, ahol döntések születnek eseményekről, személyekről. Püspökként szétválasztható-e szent és profán? 
– Isten országa elérkezett; Jézus Krisztus megtestesülésével a természetes és a természetfeletti valóság egységbe került, és a szent és a profán is egységben van. Isten országáról kell tanúságot tenni a profán feladatok végzése közben is. Isten országa számomra Isten szereteturalma, ami azt jelenti, hogy szeretettel kell végezni a leghétköznapibb, legprofánabb feladatokat is. 

– A Szent Imre-templom plébánosaként sem takaréklángon égett, ám püspökként még nagyobb lángra kapcsolta az Isten, de szerencsére folyamatosan el is látja oxigénnel. Ha valami nem úgy sikerült az adott napon, mint ahogy tervezte, ha valakiben csalódott, netán tovább növekedett a restanciája, miért ad hálát esti imájában? 
– Azt nem tudom, hogy Isten meg van-e elégedve velem, de azt igen, hogy én ővele nagyon meg vagyok. A jelenlétéért adok hálát, benne élek, vele próbálom átélni a sikert és a kudarcot is egyaránt. 

– Nem hagyta abba főpásztorként sem a lelki vezetést; a gyónók szinte egymásnak adják a kilincset. Mitől sajognak leginkább lelki sebeink? 
– Önmagunk elfogadásának és szeretetének a hiányától, ami mindig az összehasonlításból és a versenyszellemből fakad. Vagy többnek gondoljuk magunkat a másiknál, vagy kevesebbnek, és önsajnálatba süppedünk. Ennek következménye pedig mindig a magány, a depresszió. Az, hogy én nem vagyok jó, és nem vagyok szerethető. Ettől leginkább a kamaszok szenvednek, de a felnőtteknél is jelen van ez a sebzettség. Amit én segítségként tudok felajánlani, az az, hogy közvetítem: minden ember Isten szeretet-ajándéka, tőle kaptuk a létet, mindannyian képesek vagyunk szeretni. Ezzel, remélem hogy tudok gyógyítani. 

– Isten gyermekei a deklasszálódott elemek, a marginális létre kényszerülők is, akiknek nem elegendő, hogy reményről papoljon a pap, hiszen attól még éhen halhatnak. Az irgalom – amit püspöki jelszavának választott –, miként nyilvánul meg a mindennapokban? Kizökkenthetők-e a hívők a komfortzónájukból? Érzik, hogy felelősek embertársaikért? 
– Megpróbálom a lelkigyakorlatokon, a prédikációkban, a személyes tanúságtételek során bátorítani a rám bízottakat, hogy ne féljenek a szegény, sérült, kiszolgáltatott, fedél nélküli embertársaikkal való találkozástól. Nekem is szükség van ezekre az alkalmakra, ahol szeretetem legmélyebb rétegeit érintik a szenvedők. 

– Kaposvári polgárként nemcsak tisztelt, hanem elismert személyisége lett a megyeszékhelynek, ám huhogók is jócskán akadnak. Ön – úgy érzékelem – szeretettel és irgalommal, elegánsan, s néha tükröt tartva reagál a támadásokra. Jól látom? 
– Jézusnak is voltak ellenségei, én pedig nem lehetek különb a Mesternél. Nekem is vannak ellenségeim. Ha nyitottságot látok a párbeszédre, akkor keresem a lehetőséget a találkozásra. Nem azért, hogy vádaskodjak, vagy önmagamat igazoljam, hanem azért, hogy meg tudjam hallgatni a másikat; azt, aki nem ért egyet velem. Ha viszont nincs erre lehetőség, mert csak zsigeri gyűlölettel találkozom, akkor marad a nyolc boldogságból az utolsó boldogság megélése: „Boldogok vagytok, ha hazudozva minden rosszat fognak rátok énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok!” 

– Főpásztori beiktatása előtti beszélgetésünkkor azt mondta: a püspökséghez is hit, humor és gyomor kell. Ezt tartja ma is? 
– Igen! Ha nem lenne hitem, akkor az egyházban csak intézményt látnék, de hitem szerint az egyház Krisztus titokzatos teste, ami egyszerre bűnös is és szent is. Titkait pedig csak a hit oldaláról ismerhetem meg. Mivel az egyház egyszerre bűnös és szent, szükség van humorra; nem szabad túl komolyan venni magunkat, csak Istent szabad komolyan venni, akiben nagyon sok az öröm, a derű, a humor, mert ő a szeretet istene. S mivel bűnös is az egyház, ezért szükség van gyomorra is; sokszor meg kell emészteni azt is, ami az egyház bűnös részében történik. 

– Isten a misszió mellé hatalmat adott a kezébe azáltal, hogy a Kaposvári Egyházmegye főpásztorává lett. Sikerül mindig jól élni ezzel a hatalommal? 
– Sajnos nem; a döntéseimet nem bánom, de a hogyan?-t, azt a módot, ahogy a döntéseimet közöltem, sok esetben ma már másként tenném. Nem jártam püspökképzőbe, ebbe a szolgálatba is bele kell nőni, ebben is meg kell érnünk valamennyiünknek. 

– Naponta imádkozik az egyházmegye térképe fölött. Mit súg a Szentlélek, miben kell erősödni hívőnek és nem hívőnek? 
– A békességteremtésben. Megosztottság, verbális erőszak, gyűlöletkeltés és pártoskodás vesz körül bennünket, ami csak arról szól, hogy a diabolosz, a sátán rendkívül hatékonyan tevékenykedik. A békességteremtők – akiket Jézus boldognak mond – tudják, hogy ez szellemi harc. Békességteremtésre van szükség a szívünkben, hiszen minden háborúság, megosztottság onnan indul ki, de békességteremtés szükséges a kapcsolatainkban, az egyházban és a társadalomban is. Ez a küldetésünk, hiszen minden szentmise végén elhangzik a felszólítás: Menjetek békével, vagyis vigyétek Krisztus békéjét a világba! 
 

Színházi kellékesként is dolgozott

Varga László kaposvári megyés püspök 1956-ban született Sáskán, s a Győri Bencés Gimnáziumban érettségizett. 1982-ben szentelték pappá; jóllehet korábban többször kicsapták a szemináriumból „lázadásai miatt”, s egy időben színházi kellékesként kereste kenyerét. Káplánéveit Várpalotán töltötte, 1987-ben Somogysámsonba, 1993-ban, a Kaposvári Egyházmegye megalapításának évében a Szent Imre-templomba került plébánosnak. 2009-ben a püspöki hivatal irodaigazgatója, 2013-ban általános püspöki helynök lett. 2017. március 25-én nevezte ki Ferenc pápa az egyházmegye új főpásztorának, akit május 13-án szenteltek püspökké és iktatták be hivatalába. 2000-ben Az év emberévé választották a Somogyi Hírlap olvasói. Számos állami kitüntetés birtokosa; 2006-ban Kaposvár Városért díjat kapott, 2021-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 
 

Fotó: Lang Róbert