Felépült kirablása után a 100 éves Manci néni

– Négy testvér közül másodikként láttam meg a napvilágot Vácon, és itt töltöttem a gyermekkoromat is. Alig hároméves voltam, amikor édesanyánkat elveszítettük. Édesapánk építési vállalkozóként gyakran volt távol, és amikor új társat talált magának, gyökeresen megváltozott az életünk is – kezdte el mesélni élete történetét Tóth Lajosné. – Nevelőanyánk nagy különbséget tett köztünk és a később született féltestvérünk között, ami nagyon szomorúvá tette ezt az időszakot számunkra. Nekem azonban a Jóisten megfogta a kezem, ugyanis a helyi állatorvos házaspár vett pártfogásba, és mivel gyerekük nem volt, a szeretetükkel engem halmoztak el. Náluk is laktam, és csak a hétvégeken jártam haza – folytatta a múltidézést a születésnapos. 

Kilenc éves volt, amikor az orvos felesége meghalt, négy évvel később pedig az édesapja is örökre eltávozott. Rövid ideig a váci textilgyárban dolgozott, majd a nővéréhez költözött Budapestre, ahol előbb egy pékségben volt eladó, majd az üzlet bezárását követően gyermekgondozó lett. 1942-ben ismerkedett meg a Kisberényből származó férjével, a következő évben összeházasodtak és leköltöztek az ott élő édesanyjához. 

– Az anyósom kezdetben fenntartással fogadott, de mivel gyorsan beletanultam a falusi életbe, hamar megszeretett. Állatokat neveltünk, vajat köpültem, piacra jártam, kertet műveltem, mindent megtermeltünk, ami a háztartásban kellett. A párom akkoriban Budapesten dolgozott, 1944-ben azonban végleg hazaköltözött – emlékezett Manci néni. Arról is beszélt, hogy az oroszok érkezésekor egy évet Karádra telepítették őket, majd a visszaérkezésük után majdnem tragédia történt. 

– Abban az időben már méhészettel is foglalkoztunk. A férjemet a fotóján látott méhészeti jelvénye alapján egy orosz katona fasisztának nézte és fegyvert rántott rá. Az oroszul is beszélő szomszédunk lépett közbe, aki elmagyarázta a jelvény eredetét és megmutatta neki a méheket is – elevenítette fel az ominózus esetet. 

A következő években négy leánygyermekük született. A téeszbe nem léptek be, így az államosítás és az ötvenes évek beszolgáltatásai anyagilag sem rázták meg a családot, Manci néni pedig a férje harminc éve bekövetkezett haláláig boldog, kiegyensúlyozott életet élt. 2011-ben betörtek hozzá, a rablók meg is kötözték, ékszereket, némi készpénzt vittek el tőle, de ebből is fel tudott épülni. Most, a századik születésnapján a négy lánya mellett hét unokája és tizenegy dédunokája köszöntötte. 

Hálát ad Istennek, hogy ilyen csodálatos családja lehet

– Édesanyám a törékeny termete ellenére határozott, talpraesett, jó kedélyű asszony volt. Mindig szívesen mesélt az életéről, és még ma is pontosan emlékszik a velünk történtekre is. Mindenre nyitott volt, és amíg nem romlott meg a látása, sokat olvasott és kézimunkázott is. Nagyon szeretett énekelni és táncolni, amire az egykori nyugdíjasklubban gyakran volt lehetősége is – mesélte márt Manci néni lánya, Németh Jánosné, aki éppen aznap látogatta meg az egyedül élő szülőjét. 

A százéves Manci néni fizikailag is jó állapotban van. Amit az is jól bizonyít, hogy két dallal is megörvendeztette köszöntésére érkezett látogatóit. És bár gondozó is besegít az otthoni munkákba, önmagát teljesen ellátja. – Mindig volt valami konkrét célom. Most például az, hogy még láthassam a tizenkettedik, hamarosan megszületendő dédunokámat is – mondta a születésnapos mosolyogva. – Szerettem dolgozni, és soha nem felejtettem el hálát adni Istennek, aki mindvégig figyelt rám és ilyen csodálatos, szerető családdal és hosszú korral ajándékozott meg. 

Fotó: V. L.