Az idei aszály évekkel ezelőtt elkezdődött

Egyre szárazabb a Velencei-tó medre, horgásztavak száradtak üres gödörré. Felmerül a kérdés, vajon fel lehetett volna erre készíteni a tavak, tógazdaságok üzemeltetőit, van-e más terve a szakmai szövetségnek, mint várni az esőt? 

Már több mint száz víztérnél történt rendkívüli esemény az idén, vagy teljesen kiszáradtak és a halak elpusztultak, vagy annyira lecsökkent a vízszintjük, hogy kényszerhalászásra volt szükség, amit nem minden hal élt túl, mondta Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnökhelyettese. – A közvetlen kár milliárdos, a közvetett meg sem becsülhető – tette hozzá. – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben valamelyest jobb a helyzet, ám csak Baranyában több mint tíz horgásztó száradt ki. A bányatavaknál nincs baj, ezek mélyek, azok esetében legfeljebb az algásodás okozhat gondot, de elkeserítő a helyzet a víztározókban, illetve azokban a tavakban, amelyeknek csupán a csapadék, vagy kisebb vízfolyás jelenti az utánpótlást. A kiszáradt tómedreket felveri a gaz, ha nem kapnak vízutánpótlást. Mindez azonban egy hosszabb folyamat eredménye, már tavaly sem esett elég eső és télen sem volt hó. 

Dérer István szerint a halgazdaságokban valamivel jobb a helyzet, mert felszereltebbek, felkészültebbek, vízátemelővel tudják pótolni a vizet, ez viszont növeli az energiaszámlájukat. Az ágazat az elmúlt években már nyomta a vészcsengőt – tette hozzá az elnökhelyettes –, hiszen hat-hét száraz év után csak egy csapadékos következett. Magyarország legnépesebb, 800 ezer tagot számláló társadalmi szervezete, a MOHOSZ csatlakozott ahhoz az operatív törzshöz is, amely a hazai vízhelyzet, a csapadékvíz-visszatartás, -szolgáltatás, -hasznosítás és öntözés akciótervét fogja kidolgozni. 

Az elnökhelyettes szerint az országba befolyó vizeket mindenképpen vissza kell tartani. – A halastavak feltöltése természetesen az öntöző- vagy az ipari víz biztosítása után következik a sorban – mondta –, de ha a Velencei-tóra, mint horgászhelyre gondolunk, az extrém alacsony vízállás veszélyezteti a fürdést, a turizmust is, nem tudnak kifutni a csónakok és vitorlások. Az árvízvédelem és a biztonságos ivóvízellátás valóban előnyt élvez a horgászvizekhez mérve – tette hozzá Dérer István, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak hobbiról, hanem jóléti szolgáltatásról is szó van. 

– A horgászvíz és környéke a biodiverzitás, a sokszínű és fajgazdag élővilág együttélésének színhelye, itt nemcsak horgászni, hanem pihenni, túrázni is lehet. A 800 ezer egyesületi tagnak népes családja, baráti köre is van, ők is használják ezeket a területeket. A hal pedig az egyik legegészségesebb élelmiszer. Még akkor is, ha a magyar legendásan nem halevő nemzet, de az elnökhelyettes szerint ennek az az oka, hogy sokan nem tudják elkészíteni, megtisztítani, nem ismerik a fajtákat, nem tanulták meg, milyen halat érdemes venni. – Ám talán a legfőbb baj, hogy ritkán jutnak csak jó minőségű halhoz. Jó tudni, hogy az iszapíz nem az iszaptól van, hanem a halhús rossz minőségétől, tette hozzá. 

 A csuka a leggyengébb láncszem, ha csökken az oxigénszint

A halastavakban esett kárérték azért sem mérhető még fel, mert hároméves folyamatról beszélünk, a három nyaras halakat lehet ugyanis értékesíteni. Ha ez megszakad, újabb két-három évre van szükség, hogy a rendszer helyreálljon. A komplex állatvilágot sem lehet egy lépcsőben rehabilitálni, magyarázta Dérer István. – Ebből következik, hogy fontossági sorrendben az összes vizet felül kell vizsgálni. Az azonban most látszik igazán, milyen fontosak voltak a korábbi évek kis befektetései. A MOHOSZ 2016-tól nyújtott támogatást a tavak kezelőinek, tulajdonosainak vízforgatók, aggregátorok beszerzésére, és ezek az eszközök most több száz millió forint kártól mentesítették a használóikat. 

A kérdésre, miszerint melyik halfajtáknál a legnagyobb a veszteség, az elnökhelyettes azt mondta: számszerűen a pontyoknál, hiszen ez a legnagyobb állomány, ez adja a tenyésztett és kitelepített mennyiség kilencven százalékát. A legnagyobb minőségi és szám­arányukon belüli mennyiségi veszteséget azonban a ragadozó halak, a süllő, a csuka állománya szenvedte el. Ha csökken a víz oxigéntartalma, ha romlanak az életkörülmények, mindig a legérzékenyebbek pusztulnak el először, a csuka a leggyengébb láncszem.