2023.07.05. 19:51
Kaposvári okosbója védi meg a halakat a pusztulástól
Szakmai különdíjjal jutalmazták a kaposvári okosbóját a Magyar Célgép Nagydíjon, a versenyen hét kategóriában összesen 114 berendezést neveztek be. Koleszár Tibor, az ESH Kft. ügyvezető igazgatója és Szabó Ferenc fejlesztési igazgató vette át az elismerést Budapesten.
Fotó: Lang Róbert
– Nagyon örülök a díjnak, ami csapatmunka eredménye, s mindannyian fontos visszaigazolásnak tartjuk – hangsúlyozta Koleszár Tibor. – A három éves fejlesztő munkában tíz mérnök és kutató vett részt.
A kaposvári csapat az úgynevezett teljes vízoszlopban profilozó autonóm bójával érte el a sikert. Szabó Ferenc fejlesztési igazgató azt mondta: a jövőbe mutató informatikai, elektronikai, illetve biológiai megoldásokat ötvöző berendezést ismerte el a zsűri, s a különdíjat kizárólag a termékük számára hozták létre. Az okos bója a természetes vizeken az oxigén hiányos folyamatokból kialakuló halpusztulási veszélyeztetést jelzi előre, akár 5-7 nappal korábban.
– A berendezés többek közt az oldott oxigént, a ph-értéket és az összes oldott anyagot méri a vízben, míg a levegőben a hőmérsékletet, a páratartalmat, a szélerősséget, a napsugárzást és a légnyomást is – hangsúlyozta. – S a számos adatból az algásodásra is következtetni lehet.
Szabó Ferenc kiemelte: a klímaváltozás erősödésével felborultak azok a folyamatok, amelyekre a természetes vizeken alapult a gazdálkodás. A korábban megszokott augusztusi hőség most már szinte a teljesen szezonon végig vonul, ami érintheti a halpusztulás veszélyét is. S ami nem csak tetemes anyagi kárt, hanem presztízs veszteséget is okozhat, s épp ezért kiemelt feladat a megelőzés. A kaposvári okos bóját jelenleg a dinnyési halgazdaságnál és a Velencei-tavon használják, s pénteken a Kis-Balatonra visznek egy újabb berendezést.
Exportra is készülnek
– Nemcsak a halgazdálkodásban, hanem a természetvédelemre is kiterjeszthető a rendszer, s a teljes vízgyűjtő terület monitoringozása is megoldható – mondta Szabó Ferenc. – Szakemberek például azt is megfigyelhetik, ha egy közeli szántóról műtrágya-terhelés érkezett egy adott térségbe.
A kaposvári terméket nemcsak hazánkban kívánják értékesíteni, hanem exportálni is akarják. Idén nagyjából száz eladását tervezik, 2024-ben közel 300-at szeretnének piacra dobni.