Így készül az űrbe a kaposvári doki – Schlégl Ádám mindent félretett, hogy asztronauta lehessen

Schlégl Ádám gyermekkorában is meghatározó volt a természettudományok iránti érdeklődés. – Már a Honvéd utcai általános iskolában nagyon megszerettem a kémiát, mert egy olyan tantárgy, amiben kicsit számolni, kicsit gondolkodni is kell, emellett az ember kísérletezik, használja a kezét, látványosdolgokat csinál. A Táncsics-gimnáziumban ezután biológia és kémia szakon végeztem. Nagy dilemma volt, hogy vegyészmérnökség vagy az orvoslás irányába menjek-e tovább. Mivel azonban ötéves koromtól foglalkoztam harcművészettel, fociztam, úsztam, és ez idő alatt, ami sérülés létezik elszenvedtem vagy okoztam, így a kaposvári traumatológia rendszeres látogatója voltam... Megtetszett a gyógyítás ezen formája, így az orvosit választottam.

–  A Pécsi Tudományegyetemen orvosnak tanult. Sokat gondolkozott azon, hogy melyik szakirányt válassza?

– Kezdetben a baleseti sebészet érdekelt, de voltak kitérőim, például a gyermekkardiológia felé is. Különösen foglalkoztatott az emberi szervezet teljesítőképessége, tűréshatárai. Valószínűleg a harcművészetben, hegymászásban és az űrkutatásban is ez fogott meg. Szerintem nincs annál nagyobb kihívás az emberiség számára, mint egy hosszú űrutazást túlélni, vagy még inkább: egészségesen átvészelni.

– Hogyan került kapcsolatba a HUNOR Magyar Űrhajós Programmal?

– Egyik reggel autóztam munkába és a rádióban hallottam egy beszélgetés végét, ami arról szólt, hogy újra keresünk egy magyar űrhajóst. Biztos voltam benne, hogy vadászrepülő pilótákat keresnek most is, és nem vagyok abban a körben, aki jelentkezhet. Pár nap múlva egy barátom hívott fel, hogy a feltételek alapján ő nem, de én beleférnék, hiszen kutatóűrhajóst keresnek, akinek az lesz a feladata, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) töltött harminc nap alatt a legtöbb kísérletet, tesztet, eszközpróbát végezze el. Úgy voltam vele, nincs vesztenivalóm, soha nem bocsátanám meg magamnak, ha nem jelentkeznék.

– Meglepődött, hogy beválasztották a legszűkebb négyes elitbe?

- Igen és nagyon örültem a hírnek. Hat fordulón keresztül válogattak ki minket és mindegyiknek megvolt a nehézsége, de talán az orvosi szűrést emelném ki, hiszen ez az, amit nem lehet befolyásolni. Ha bujkál az emberben egy ciszta, van egy kis EKG eltérés vagy van akár egy apró gond, amivel ugyan teljes életet lehet élni, de űrhajósnak már nem alkalmas az ember. Ez a bizonytalanság és kiszolgáltatottság volt a legnehezebb, pláne orvosként, hiszen tudtam, hogy mennyi mindent találhatnak. Másodikként a kéthetes csillebérci alkalmassági tesztet emelném ki. Minden reggel fél hétkor kezdtünk orvosi ellenőrzéssel, megbeszéléssel, majd egész nap kísérleteket végeztünk. Zárásként minden nap kétórás tájékoztatást kaptunk a másnapi feladatokról. Ám itt nem ért véget a nap, este meg kellett írni a jegyzőkönyvet, valamint fel kellett készülni a következő napra. Legkésőbb ötkor keltünk, így el kellett gondolkodni azon, hogy egy részletes, tökéletes szakmai anyagot adok le, vagy picit többet alszom, akár három-négy órát. Ez két héten át nem volt könnyű feladat, a fizikai-szellemi határainkon túl voltunk már.

– Megfordult a fejében, hogy kilép a programból?

– Egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy elegem van és ki akarok szállni. Voltak persze hullámvölgyek, főleg a kéthetes csillebérci munkák alatt a határainkig hajtottak minket. Kicsit azon túl is.

– Mennyire voltak elszigetelve családjuktól, „hazájuktól”?

– Somoggyal sosem szakadt meg a kapcsolatom, hiszen a gyökereim idekötnek. Egyetemi tanulmányaim alatt is kéthetente hazajöttem Kaposvárra, és ez most sincs másként: hétvégenként most is minél több időt próbálok a szüleimmel tölteni. A program miatt fel kellett költöznöm Budapestre, így kicsit kiváltam a megszokott környezetemből, de folyamatosan kommunikálok a családommal, szinte minden este beszélünk, hiszen egy ennyire teljes embert kívánó hivatást nem tudnék végezni a támogatásuk nélkül. 
Hétfőtől szombatig egy dietetikus által összeállított étrendünk van, vasárnap lehet picit bűnözni. A hagymás rostélyos a kedvencem, ahogy a szüleim készítik. Persze sok csalóétkezés nem lehet, mert tartani kell a súlyom. Az űr nem egy barátságos környezet, a mikrogravitációban, magas sugárzásban töltött idő káros az ember egészségére. Ezért kell a lehető legjobb fizikai állapotban lennünk, a legnagyobb izom és csonttömeggel rendelkeznünk, valamint a szívünknek, tüdőnknek is a lehető legjobb állapotban lennie ahhoz, hogy ezeket a kihívásokat jól tudja viselni a szervezetünk. Két-három hónappal az utazás előtt pedig csak azt eheti a kiválasztott, amit majd az űrben is enni fog, így szoktatják hozzá a szervezetét.

– Van a jelöltek között rivalizálás? Hiszen négyűjük közül csak egy juthat fel az űrbe.

– Őszintén tudom mondani, hogy nagyon jó a csapat és összebarátkoztunk. Tény az, hogy ha egynél több férfi csinálja ugyanazt, elkezdenek versenyezni. Köztünk egészséges, baráti a viszony, folyamatosan viccelődünk, húzzuk egymást. Rájöttünk, hogy nem a másikat kell legyőzni, hanem magadból kell a legjobbat adni. Függetlenül attól, hogy melyikünk megy fel, minden kísérletet végre kell hajtani, nekem orvosként a mérnöki feladatokat, a többieknek pedig a biológiaiakat.

– Milyen tudományos kérdéseket érint a szakterületükön az űrkutatás?

- Ortopéd sebészként leginkább az izmok és csontok változása érdekel, ezen belül is elsősorban a gerincoszlop változásai a mikrogravitációs környezetben. A súlytalanság hatására kiegyenesednek a gerinc klasszikus görbületei. Érdekes kérdés, hogy a görbületek kiegyenesedése, valamint a gerinc melletti izmok gyengülése után hogyan tudna probléma nélkül visszaszokni az ember a földi gravitációs környezethez.

– A csapatban Ön az egyetlen orvos. Mikor derülhet ki, hogy ki lesz a kiválasztott űrhajós?

– A jelenlegi tervek szerint 2024 nyarán várható a kiválasztás, majd a befutó egy tartalékos társával utazhat az amerikai kiképzésre. A mai napig unikumnak minősül egy orvos, akinek űrutazási tapasztalata is van. Én lennék a negyvenötödik orvos, aki az űrben járt,  Európában pedig, ha Oroszországot nem számoljuk, akkor jelen pillanatban a második. Egy olyan tudásra tennék szert, amely nem csak Magyarországon, hanem a világban is hasznosítható és piacképes.

– Mi a terve, ha mégsem utazhat az űrbe?

– Nem az a kérdés, hogy ki esik ki, ki marad bent, hanem hogy kinek mi lesz a szerepe. Ha éppen nem én leszek a küldetésre kijelölt űrhajós, akkor földi irányítóként a kísérleteket segítem majd. Nem tudom mi vár ránk a HUNOR program után, de bízom benne, hogy hazánk egy viszonylag sűrű űrben való jelenlétet tud kialakítani a jövőben. De nem szeretnék elszakadni az orvoslástól sem, nagyon szeretek gyógyítani és a mai napig nagyon hiányzik.