Jókai Mór balatoni világa

Először 1857-ben látogatott el a fürdőhelyre, a következő évben ezt örökítette meg a Vasárnapi Újságban A magyar Tempevölgy című regényes tájleírásában. Majd felesége, Laborfalvi Róza féltestvére révén érkezett meg a füredi fürdőorvoshoz, Huray Istvánhoz, kinél elhatalmasodó hörghurutját gyógyíttatta, sikerrel. Talán a gyógyulás eredményessége és a szép táj hatására hozta meg a döntést: 1867-ben vásárolta meg azt a telket, ahol a ma már az irodalmi múzeumként működő, hét helyiségből álló Jókai-villa áll, s 1870-től töltötte itt a nyarakat, leköltöztetvén az egész fővárosi személyzetet, s a madarakat, kutyákat, macskákat is. A füredi ház a János-dombon található, a Kerek-templom közelében. A környező nyaralóktól eltérően a kor fővárosi divatja szerint korai eklektikus stílusban készült és klasszicista formákat ötvöző stílusjegyeivel egyedülálló lett a korabeli füredi nyaralótelepen. A villában általában a nagy író csendben alkotott, hajnalban a kertben sétált, délelőtt írt, majd a délutáni csendespihenőt követően folytatta az alkotómunkát. Nagy háztartást vitt Róza asszony: gyakorta fogadtak vendégeket, pesti szakácsnőjük is velük tartott, de a háztartást valójában Jókai felesége irányította.

Jókai hétköznapjai a füredi villában javarészt munkával teltek, de a szép környezet különös hajtóerőt jelentett számára. Az aranyember lírai képei a balatoni tél csodavilágába kalauzolják az olvasót, pedig állítólag Jókai a regény megírásakor még nem látta a Balaton jégtükrét. A leírás a Jég című fejezetben olvasható. Timár Mihály ugyanis feledni utazik a balatonparti nyaralóhelyére, ahol találkozik egy Galambos nevű halásszal. A halászok égi jelnek veszik Timár érkezését, hiszen napok óta nem tudják kifogni a „fogaskirályt”. Az igen búskomor és zaklatott Timár a befagyott Balatont és a halászok készülődését figyeli. Jókai a téli, balatoni virradatot festői ecsettel öntötte szavakba.

Jókainak azonban akad még egy rövid írása, amely kevésbé közismert, de szintén a téli Balatont idézi. Jókai (A) Hon című gazdasági, politikai napilapban – melynek alapító szerkesztője is volt – tette közzé A befagyott Balaton, az ölelkező várromok című tárcáját. 

A Szegénység Útja (1874) című, majd az Asszonyt kísér, Istent kísért (1880) című kisregényében is feldolgozta a Balaton történetét. Saját lapjában, az Üstökösben szintén színes leírásokat közölt a füredi fürdőéletről. De közreadott balatoni tárgyú cikkeket a Hon-ban és az Életképek-ben is. 1891-ben a Pesti Hírlapban látott napvilágot utolsó balatoni témájú műve, a Rémhalász című regénye. Laborfalvi Róza, a szigorú feleség 1886. november 20-án hunyt el, ezt követően nemsokkal Jókai meg is vált, bútorostul a füredi villától.  Michelin János veszprémi gabonakereskedő vásárolta meg 1889-ben. 1908-ban Jókai Ihász Miklós (az író bátyjának unokája) visszavásárolta a villát, de nemsokkal ezután bérlők kezébe került. 1950-től a Tejipari Egyesülés kezébe került, viszont 1954-től már Emlékmúzeumként működött. 2010-ben egy teljeskörű rekonstrukción, renováláson esett át, közelítve ezáltal az eredeti állapothoz.

Jókai Mór második feleségével, a jóval fiatalabb Nagy Bellával is többször ellátogatott a nagy tóhoz, amiről az újságok is hírt adtak, 1900-ban ekképpen: „Jókai Mór költőkirályt, ki hitvese szül. Nagy Bella és sógornője társaságában érkeztek Füredre, érkeztekor nagy ovációkkal fogadta a fürdőközönség, Jókairól természetesen itt most folyik a pletyka unos-untalan. Megbámulják feleségét, ki fejedelmi alakja révén méltán vonzza magára a lépten-nyomon őt követő kíváncsi bámulók mohó tekintetét. Jókaiék részt vesznek mindenben s igy hol a színházban, hol a sétányon vagy pedig a csónakba avagy a gyógyház termében találkozunk e minden tekintetben érdekes párral. Jókai közelsége és folytonos jelenléte természetesen elég okot szolgáltat arra, hogy a fürdőközönség folytonosan személyével foglalkozik s igy napfényre kerülnek a már-már feledésbe menő Jókai viccek s szójátékok is.” Kevésbé ismert tény, hogy Jókai Mór életének utolsó nyarát, 1903-ban, Bellával Siófokon töltötte, a Batthyány és a Mártírok útja sarkán lévő Fekete vollában. Nagy Bella a második világháború kezdetekor – az erősödő zsidóüldözés miatt – Londonba menekült, ahol haláláig (1947) jó szívvel őrizte Jókai emlékét.