Etetjük a kukát

Mindössze nyolc évet kellett várnom arra, hogy idehaza is lehetőség nyíljon a biohulladék szelektív gyűjtésére. A lehetőséggel először kérészéletű nyugat-európai tartózkodásom első évében találkoztam Németországban akkoriban vezették be ott ezt a megoldást. A hulladék tudatos, szelektív gyűjtése varázslatos dolognak tűnt. Nagyszerűnek tartottam, s miután az élet vargabetűje visszahozott a szülőföldre, folytattam a szelektálást. Csak nem biokukába, hanem egy pattintós fedelű szemetesbe. A tartalma, jobb híján, rendszerint a tyúkudvarban, később a komposztálóban landolt. 
Nem bonyolult a szelektálás, egy kicsi odafigyelést igényel, hiszen egyértelmű, hogy a krumplihéjat, vagy a megszikkadt kenyeret, nem a kommunális kukába dobjuk, hanem a bióba. Pluszenergiát sem igényel. Örömteli, hogy Kaposváron is így kezdik el gyűjteni a hulladékot. Az otthoni tyúkok meg sóhajtozhatnak, a vödör tartalmával nem a szárnyasokat, hanem a Mohu gyűjtőedényeit etetik ezután, s a háztartási zöldhulladékból akár még a kaposvári buszokat is tankolhatják. 
Sok holmi kerül a kukába, amelyekről tévesen hisszük, hogy a szemetes sötétjében örökre eltűnnek. Igaz, ez még a biohulladékra is. Megfelelő eljárással bioüzemanyag vagy elektromos energia készül belőle. Ez történik Kaposváron. Nyolc évvel ezelőtt én sem gondoltam volna, hogy a vasárnapi ebédhez megpucolt krumpli héja elgurítja majd az embert otthonról a munkába, vagy az iskolába. De szerencsére, ez a nap is eljött. 
Az otthoni tyúkok meg sóhajtozzanak csak.