Szemétszedés

2024.04.07. 21:26

Esernyő és görkorcsolya is lapult a bokrok alatt

Négy teherautónyi, legalább száz zsák szemetet szedtek össze a balatonlellei önkéntesek a hétvégén.

Marosi Gábor

Fotó: Németh Levente

A hulladékgyűjtést negyedik alkalommal szervezte meg a Balatonlellei Városszépítő Egylet. Mészáros Róbert az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, rendhagyó volt az idei akciójuk azzal, hogy elsősorban a gyermekes családok gyűjtötték a hulladékot. Összesen húsz felnőtt és nyolc fiatal ragadt kesztyűt és kereste az illegálisan kidobott szemetet. Az önkéntesek törmeléket, műanyagot, alumíniumot, üveget, elektronikai hulladékokat, de még esernyőt és görkorcsolyát is találtak a bokrok alatt.
– Egy új és egy jól megszokott helyszínen dolgoztak az önkénteseink – mondta Mészáros Róbert. – A Várszói út és a Látrányt összekötő útszakasznál egészen a szennyvíztározóig szedtük a szemetet. Ezen a környéken már a korábbi években is gyűjtögettünk. Az Erdősor utcát, illetve a Szélső utcát most először tisztítottuk meg. Ez látszott is a szemét mennyiségén. Ahol korábban is jártunk, ott valamivel kevesebb hulladék volt, de azért találtunk bőven. Viszont, ahol még nem voltunk korábban, ott elképesztően sokat szedtünk össze. A hatalmas mennyiséget a Balatonlellei Városüzemeltetési Szervezet szállította el a helyszínről.  – tette hozzá a városszépítő egylet elnöke.

Mészáros Róbert arról is beszélt, terveik között szerepel, hogy miután véget ér a nyári szezon, akkor kora ősszel is meghirdetik a gyűjtést, valamint vadkamerákat szeretnének kitenni, hogy elcsípjék a szemetelőket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában