Tábor

2024.06.25. 13:55

Horgászsuliban a keszeg is tanít

Lendületesen indult az idei desedai pecástábor; hétfőn a gyerekek egymás után emelték ki a keszeget és a kárászt, a szerencsésebbje pontyot fogott. Versenyhorgászok előadása, hajókázás és bázisépítés is szerepel az idén nyolcadik alkalommal megszervezett horgászsuliban, amely augusztusig tart és hat turnusban 250 gyermek vesz benne részt.

Harsányi Miklós

– Ma ez már a harmadik halam – dicsekedett Németh Zsigmond Álmos. – Csontira jött a dévérkeszeg, már csak egy ötkilós amúr kéne. 
Társa, Kiss Bence Attila sem maradt le, kora délelőtt három keszeget fogott. Deák Helka Bíborka a tűző napfény ellenére is kitartóan várt a kapásra. Lapunknak elmondta: először táborozik a Desedánál. A 17 éves Parragi Lóránt épp horgot kötött az egyik kisfiúnak, előtte a halszákolás mesterfogásait mutatta be. A fiatalember harmadik éve segíti a pecasulit, előtte öt évig maga is táborozott. 
– Olyan napi menetrendet állítunk össze, ami leköti a gyerekeket – mondta Sándor Zsolt táborvezető. – Hajókirándulás, túrázás is lesz, megnézünk egy méhészetet is és a desedai látogatóközpontot. 
 

 

 

Sok halat foghatnak a gyerekek 


A Kaposvári Sporthorgász Egyesület szervezte a pecatábort. Az első évben, 2017-ben három turnusban 60 diák jelentkezett, 2024-ben hat napközis, illetve ottalvós csoportban 250 fiatalt várnak. – Akik ügyesek, sok halat foghatnak, viszont a kevésbé szerencsések a többiektől is elleshetik a horgászat csínját-bínját – mondta Farkas Szilárd ifjúsági felelős. – A somogyi gyermekeken kívül fővárosi, miskolci és győri diákok is jönnek a pecás táborba, amely augusztus másodikán zárul majd. 
 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában