Előadás

2024.06.25. 19:53

Nem hagyják elkallódni a tehetségeket

Kulturális műsorral és vacsorával köszönte meg a vállalkozók, szülők és a pedagógusok támogatását a Kaposvár-Somogy megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület kedden a Dorottya Hotelben. A hagyományos évzáró műsoron kaposvári és barcsi tehetségek léptek fel.

Marosi Gábor

Óvodások, középiskolások és egyetemisták is színpadra álltak az évzáró műsoron.

Fotó: Muzslay Péter

Óvodások, középiskolások és egyetemisták is színpadra álltak az évzáró műsoron. A közönséget zenés, táncos, prózai előadásokkal szórakoztatták a tehetséges fellépők. Sárdi Péter a Kaposvár-Somogy megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület elnöke elmondta, az a sok-sok támogatás, amit kapnak a szülőktől, pedagógusoktól és a vállalkozóktól, rászolgál arra, hogy ilyen ünnepi körülmények között köszönjék meg a segítségüket. Nélkülük nem tudnák felkarolni a fiatalokat.  

A tehetségsegítő tanácsoknak évente összesen egy pályázat van kiírva, melynek a felső határa három millió forint.

– emelte ki Sárdi Péter

Ez az összeg csepp a tengerben, és ahhoz is szerencse kell, hogy a pénz megnyerjük. Szükségünk van a támogatókra, mert körülbelül 1200 tehetséges gyerekkel foglalkozunk

. – tette hozzá.

Sárdi Péter arról is beszélt, a támogatók nemcsak anyagi segítséget nyújtanak, hanem igény eseten tanulmányi ösztöndíjat adnak egy-egy tehetséges tanulónak, vagy megvásárolják azt a hangszert, melyen játszani tanulnak. – Van, amikor buszt biztosítanak a fellépésekhez, találkozót szerveznek a gyerekeknek, vagy nyomdai segítséget nyújtanak. Igazából, ha valamit nem kell kifizetnünk, az már támogatásnak minősül – mondta az egyesület elnöke.

 

Egyetértenek az egyesület céljaival 

Csere Tamás a Somogy Design Kft. ügyvezetője évek óta támogatja az egyesületet. Lapunknak elmondta, roppant fontos, hogy segítse a tehetséges fiatalokat, az egyesület célkitűzésével teljesen egyet ért.  

Legutóbb az egyesület hírlevelének grafikai szerkesztésében segítettünk.

– emelte ki. – A cégünk elsősorban szolgáltatásban tud támogatást nyújtani, de az anyagi segítségtől sem riadunk vissza. Másokat is igyekszünk szponzorálni. Évente 200-300 ezer forintot fordítunk jótékonyságra – tette hozzá Csere Tamás. A vállalkozók vezetőit, a szülőket, a pedagógusokat és a fellépőket Dér Tamás Kaposvár alpolgármestere is köszöntötte. Beszédében a fiatalok tehetségét és az egyesület munkáját méltatta. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában