Szobor

2024.07.24. 14:07

Az életet élteti a facsemete: köztéri szobrot készített Balatonföldvárra a siófoki Csiszár Zsolt

Életfát készített Balatonföldvárnak Csiszár Zsolt siófoki Varga Imre-díjas szobrász. Az extrém szobrairól ismert alkotó köztéri munkáján 220 név szerepel, de a tervek szerint legalább ugyanennyi levéllel bővíthető.

Andricz Gabriella

 – Korábban a siófoki víztorony mellett állt egy fából készült alkotásom, a torony kicsinyített mása, amely fotópontként is funkcionált, de a mostanihoz hasonló megbízást még nem kaptam – mondta Csiszár Zsolt. – Balatonföldvár vezetése teljesen rám bízta az életfa elkészítését, a tervezéstől a megvalósításig. Egy korábbi munkámra asszociálva született meg végül a terv, amely egy kézformából indul ki – tette hozzá az alkotó, akinek több kisplasztikája is látható a siófoki könyvtárban, a többi közt az életfa megformázásának ötletét adó kéz is. – Míg a könyvtárban lévő szobor inkább az elmúlásra asszociál, az életfa az újjászületést szimbolizálja. A tenyér életvonalából nő ki egy kis facsemete, szimbolizálva a szülő védelmező tenyerét. Összesen 220 szív alakú levelet formáztunk a 2000 után született gyerekek neveinek, de arra is gondoltunk, hogy a fa tovább tudjon lombosodni. 
Csiszár Zsolt korábban még nem dolgozott fémmel, ez az első ilyen jellegű munkája, amit egy lakatosmester segítségével hoztak létre. Elsősorban olyan munkákat készít, amelyek meghökkentőek, megjelenésükben vagy jelentéstartalmukban egyaránt. 
– Édesapám, Csiszár Elek festőművész volt, ebből egyenesen következik, hogy az alkotási kényszer gyermekkorom óta bennem van, de a festészet nem az én műfajom – folytatta. – Több mint harminc éve készítek szobrokat, számomra nincs kifogyhatatlan téma. Dekorációs szobrászattal is foglalkozom, ytongból, polisztirolból, fából alkotok, amit épp a téma megkíván. Készült már óriás almacsutka, edzőcipő, bika, sonka, szalonna, kürtőskalács is, tavaly pedig egy 5 méter magas Krisztus-szobrot is készítettem, amelyet poénból kivittük a mólóra is, pár napig fotózkodni is lehetett mellette, de valójában egy szórakozóhelyiségbe készült. 

Tervben van egy újabb köztéri alkotás

Csiszár Zsolt azt mondja, igyekszik komolyabb témákkal is foglalkozni, amelyek kifejezik a világnézetét és mondanivalójuk van a szemlélők számára. – Szeretem érezni a belső boldogságot – mondta az extrém szobrairól ismert alkotó –, amikor ránézek a szobromra, akkor érzem, hogy megérkeztem. 
Az alkotó elárulta azt is, hogy tervben van egy újabb köztéri szobor készítése is a Paradoxon című kisplasztikája alapján. – Egy látszólag egyszerű szobor lesz, de ha alaposabban körbejárjuk, valójában egy lehetetlen formáról van szó hasonlóan a Möbius-szalaghoz – mondta érdeklődésünkre Csiszár Zsolt. – Időtálló anyagból szeretném elkészíteni, és a terveim szerint Siófokon látható majd az alkotás – tette hozzá. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában