Balaton

2024.07.05. 08:40

Most leltár készül és ősszel közösen cselekednek majd

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balaton-környéki országgyűlési képviselőkkel, a balatoni vármegyék közgyűléseinek elnökeivel, valamint főispánjaival találkozott a napokban a minisztériumban.

Góz Lilla

Fotó: Biró Norbert

A találkozón a balatoni térség legsúlyosabb problémáiról ejtettek szót. A megbeszélés után Navracsics Tibor úgy nyilatkozott, hogy most leltárt készítenek, de ősztől már cselekedni is fognak. Somogyot Móring József Attila kormánybiztos, Neszményi Zsolt főispán, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő, Biró Norbert vármegyei közgyűlési elnök, valamint Szajcz Adrián alelnök képviselte. A miniszter a közösségi oldalon számolt be a találkozóról, ahol azt írta, hogy a Balaton térségét leginkább érintő problémák a közlekedési infrastruktúra, a közszolgáltatások és a demog­ráfiai folyamatok.
– Ezeken a területeken számos olyan lépés van, amelyet meg kell tenni annak érdekében, hogy a Balaton mind üdülőhelyként, mind lakóhelyként kellemesebb, élhetőbb térség legyen – hangsúlyozta a találkozó után Navracsics Tibor. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában