Támogatás

2024.07.20. 13:58

Suliutalványt és készpénzt kapnak a dolgozók gyerekei

Iskolakezdési támogatással könnyítik meg a tanévkezdést a somogyi vállalkozások: az egyik marcali gyár a gyermekek után fejenként 14 ezer forintot utal, az elsőkörös jelentkezési határidő a hét elején járt le, és augusztusban már folyósítják az összeget. Egy másik társaság vásárlási utalványt ad.

Harsányi Miklós

Fotó: Kállai Márton

A Kométánál azok a szakszervezeti tagok jogosultak iskolakezdési támogatásra, akik gyermeket nevelnek. Varga Zsoltné, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) kaposvári elnöke elmondta: érdekvédelmi szervezetük az általános iskolásokon kívül a középiskolásoknak – fejenként – tízezer forintot fizet majd. 
– Júliusban már kihirdettük a lehetőséget, a támogatás igényléséhez iskolalátogatási igazolásra van szükség – hangsúlyozta Varga Zsoltné. – Az érintettek augusztustól juthatnak az összeghez. 
A marcali Green Tyre Zrt. közel 26 ezer forint értékű vásárlási utalványt biztosít egy-egy gyermeknek. Akárcsak tavaly, úgy az idén is csaknem 110 fiatal részesülhet a juttatásban. Eckert Zsófia HR-vezető kiemelte: az intézkedéssel a szülők számára szeretnék megkönnyíteni majd a tanévkezdést. A Kaposvári Villamossági Gyárban csaknem 70 gyermek iskolakezdését segíti, tavaly – fejenként – 8000, most 9000 forintot biztosítanak. Szalai Gyula igazgató közölte: a szülők miután kitöltik az ezzel kapcsolatos nyilatkozatot, augusztusban már felvehetik az összeget. Hangsúlyozta: kedvező a visszajelzés, a családok örülnek a juttatásnak, ami évtizedek óta létezik a vállalatnál. Ojtó Lajos, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) alelnöke azt mondta: az anyagi segítségnek fontos üzenete van. 
– Azt jelzi, hogy a somogyi vállalkozások törődnek a dolgozókkal, és ahol lehetőség van, kisebb-nagyobb összeget juttatnak évről évre – emelte ki. – A cégek díjazzák az alkalmazottak munkáját, kitartását, szorgalmát. 
Budai Mónika, a Kaposvári Videoton HR-vezetője azt mondta: cégüknél 2023-ban 3,2 millió forintot folyósítottak iskolakezdési támogatásra, melyre az idén előreláthatóan 3,8 millió forintot fordítanak. Tavaly 246 gyerek után fizettek pénzt, 2024-ben 270 jelentkezővel számolnak, s a korábbi – fejenként – 13 ezer forint helyett ezúttal 14 ezer forintot utalnak. 
– A 231 kaposvárin kívül 39 marcali gyermek is részesül a juttatásban – közölte. – Első körben a leadási határidő kedden járt le és a családoknak augusztusban már utaljuk a pénzt, akik eddig nem adták le az igénylésüket, azoknak később fizetünk. 
 

Bank ad tippet a pénztárcabarát iskolakezdéshez 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi fogyasztóvédelmi kommunikációs kampányt indít az őszi iskolakezdés előtti pénzügyi döntések megkönnyítése érdekében. Az MNB Pénzügyi Navigátor honlapján információhoz lehet jutni a kiadástervezésről, a beiskolázási és egyéb támogatásokról, a körültekintő hitelfelvételről. Felhívják a figyelmet a digitális elővigyázatosságra, főként az iskolakezdéshez szükséges eszközök online adásvétele során. Érdemes tájékozódni az igénybe vehető állami, önkormányzati vagy munkáltatói támogatások lehetőségéről, illetve pályázati lehetőségekről. A tartós betegséggel érintett gyermekeknél külön kedvezmények, támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre. – Az egészség- és önsegélyező pénztári tagsággal rendelkezők a pénztárból is fizethetnek bizonyos iskolai költségeket. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában