Eltűnő értékek

2024.08.21. 13:11

Ellopták az ősrégi JAWA-t, félmilliót ad a mezőcsokonyai család a nyomravezetőnek

Ellopták az egyik mezőcsokonyai család JAWA 250-es típusú motorját. Járfásék a napokban vették észre, hogy eltűnt a bordó színű kétkerekű jármű. A teljesen felújított motort egy tárolónak használt régi házból vitték el egyelőre ismeretlenek.

Marosi Gábor

Fotó: Daniel Beran

Dolgozni és kirándulni is szívesen járt JAWA motorjával a hét évvel ezelőtt elhunyt Járfás Kálmán. A megbízható járművet mindig nagy becsben tartotta a mezőcsokonyai férfi, erről egyik lánya, Járfás Rózsa mesélt.

– A kifogástalan állapotú motor több részét édesapám felújíttatta, amit nem tudott megcsináltatni, azt a család vállalta – emlékezett vissza. – Ez a motor a család öröksége volt. Testvéremmel, Jutkával azért sem adtuk el, hogy az unokák, dédunokák is használni tudják majd. Rengeteg emlék fűz minket a motorhoz. Apukám buszsofőrként dolgozott, és mindig ezzel a motorral ment át Újvárfalvára, Nadalosra, ahol a busz parkolt. Gyerekként minket is sokat vitt vele. Ezzel mentünk el fürdeni valamelyik tóhoz, kirándulni a környékre, vagy csak kimenni a mezőre, földekre dolgozni. Édesanyámat is gyakran felültette a motorra, és elmentek kirándulni. Napi használatban volt a jármű, ennek ellenére nem volt benne sok kilométer – tette hozzá Járfás Rózsa.

Az ellopott JAWA motort 1969-ben helyzeték forgalomba Magyarországon. Miután Járfás Kálmán már nem használta a járművet, a motor garázsában pihent. Évekkel ezelőtt azonban másik lányához, Jutkához került át. A kétkerekű örökséget a családi házukkal szemben lévő ingatlanuk egyik szobájában tárolták egy ponyvával letakarva. Az épületbe ritkán szokott bejárni a család, a napokban azonban valamire szükségük volt, ezért átmentek a házba, és akkor vették észre, hogy a szobában csak a lepel maradt, a motor eltűnt.

– Nyomravezetői díjat ajánlunk fel annak, aki hasznos információval tud szolgálni, és egyben előkerül a motor – emelte ki Járfás Rózsa. – Félmillió forinttal jutalmazzuk az informátort. Nagyon szeretnék, ha előkerülne a jármű, mert amellett, hogy sok millió forintot ér, az eszmei értéke is jelentős – mondta.

 

Milliókat ér a motor 


A JAWA 250-es típusú motor minden papírja és forgalmi engedélye is megvan a családnak. A motor rendszáma: OC 40-16, az alvázszáma pedig: 559-233893. Járfásék bíznak abban, hogy előkerül az örökségük egy darabja, bár elképzelhető, hogy a tolvajok eladták, és már külföldön van. A JAWA motorok nagyon kelendőek a határon túl, még úgy is, hogy az áruk eléggé magas. Jelenleg 2 millió 400 ezer és 5 millió forint között mozog az értékük. A család szerdán tett feljelentést a rendőrségen. A nyomozók munkáját segítheti majd az is, hogy Mezőcsokonyán több köztéri kamera is található.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában