Program

2024.08.22. 15:54

Jön a Balaton Boat Show!

Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajókiállítása évről évre egyre több látogatót és kiállítót vonz – így a rendezők az idén is arra számítanak, hogy tovább nő a kiállítók és a kiállított termékek száma. A hajók és vitorlások szerelmesei mellett mindenkinek érdemes lesz kilátogatni a rendezvényre, aki szereti a Balatont, a vízpartot, hiszen az időjárás általában a nyarat idézi még ilyenkor, így a kiállítás időszaka tökéletes alkalom egy kellemes strandoláshoz is. A hajók mellett a Porsche autókülönlegességeivel is megismerkedhetnek a látogatók, aki pedig mindezt megcsodálta, pihenhet a vízparti napozóágyakon vagy csobbanhat egyet a Balatonban, élvezve a 4 csillagos Kenese Marina-Port komplexum szolgáltatásait. – A kiállítói jelentkezés javában zajlik, a vízi helyek már szinte teljesen el is fogytak, így ismét felvonul majd szinte a teljes hazai hajókínálat. A kereskedő partnerek szerint a szállítási idők és a rendelési konstrukciók terén is pozitív elmozdulás tapasztalható a gyártóknál, így az érdeklődők biztosak lehetnek benne, hogy a legjobb ajánlatokat kapják a kiállításon – mondta el Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója. Idén is többen készülnek premierekkel, a legnagyobb külföldi márkák forgalmazóit és a hazai gyártók képviselőit is megtalálhatjuk a kiállítók között, így elmondható: a Balaton Boat Show idén is felsorakoztatja a legjobb vitorlásokat, motoros és elektromos hajókat. A látogatók számos hajózáshoz kapcsolódó termékkel is megismerkedhetnek: különböző vízisport eszközökkel, hajózási kiegészítőkkel, vitorlákkal, műszerekkel és felszerelésekkel, ruházattal. – A szeptember eleji időpont már talán a nyári főszezon végét jelenti, hajózni viszont késő őszig is érdemes, továbbá ez az időszak ideális a következő szezon megtervezése szempontjából is, itt pedig egy helyen megtalálható lesz minden, ami iránt a hajósok érdeklődnek – hangsúlyozta Rápolthy Edit. A kiállítás igazgatója azt reméli, hogy a korábbi rendezvényekhez hasonlóan idén is egy nyüzsgő, jó hangulatú rendezvény várja majd a látogatókat. A háromnapos rendezvény szervezői páratlan kikötői hangulattal várják az érdeklődőket, ahol minden nap DJ pörgeti majd a lemezeket. A kiállítás megtekintésén túl strandolási lehetőség és wellness is igénybe vehető, így a látogatók egész nap élvezhetik a pihenést a kikötő területén, melyről éttermek, gyerekjátszó és beach bár is gondoskodik a parton. 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Forrás, fotók: vitorlazasmagazin.hu

 

forrás: likebalaton.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában