Nem a lelkipásztor a lényeg az oltárnál, hanem az Isten

Tiborcz Dániel, a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség ifjú lelkipásztora életében nagy szerepet töltött be a gimnáziumi diákszínjátszó kör, de – mint mondta – a lelkészi-papi szerepet nem eljátszani szeretné, hanem belső meggyőződésből kinyilvánítani. – Tagadhatatlan, hogy a „tálalásban” sokat segítettek az „előtanulmányok”, ugyanakkor folyamatosan csiszoltam az előadásmódomon. Most sokkal önazonosabban prédikálok, mint az első alkalommal, másodéves hallgatóként – mondta. – Akkor még talán eljátszottam valamit, mert fogalmam sem volt a lelkészségről, csak utánoztam, amit láttam magam előtt. Ez is része az útnak, hiszen ma már konszenzus tárgya, hogy az emberek memetikusan, példák alapján tanulnak, de egy idő után a lelkésznek ki kell alakítania saját apostoli öntudatát, illetve hagyni, hogy az Isten formálja. Miként tudok Tiborcz Dánielként jelen lenni a szolgálatban? Hogyan történik meg az azonosulás? Ez egy folyamat. Mint az is, hogy egy idő után az ember nem csak vallja, hanem fel is fogja, hogy az oltárnál nem ő a lényeg, hanem az Isten. 
Nagy áldás és felelősség, hogy az Isten emberi szóban akar megszólítani másokat, ahogy a reformátorok vallották: „Viva vox Evangelii”, vagyis az Evangélium eleven szava szólal meg az igehirdetésben. Ezért veszünk fel liturgikus öltözetet, mert az istentisztelet idejére eltakarjuk magunkat; az Isten a lényeg, nem én. Az öltözet mellett fontos az azonosulás, a hitelesség is, hogy személyesen meg tudjuk szólaltatni az Örömhírt.