A gyümölcs legboldogabb formája

2024.08.23. 08:55

Nem kell vadászni az üstbe valót: jónak ígérkezik az idei pálinkaszezon

Beérett a cefre és már a főzdékben dolgozzák fel. Beindult a pálinkafőzés Somogyban. Idén a nagy meleg miatt korábban értek be a gyümölcsök és a szezon is bő egy hónappal korábban kezdődött.

Góz Lilla

Kora reggel már beüzemelte főzdéjét Csongrádi Zoltán. Három éve nagyapjától örökölte meg a berendezést. 

– Az idei szezont június végén kezdtem, bő másfél hónappal korábban, mint tavaly, mert a nagy melegben korábban érik minden – mondta el a rácegresi pálinkafőző. Hozzátette: tavaly kevés gyümölcs termett, idén sokkal több van és nincsenek minőségi problémák. – Meggyel és cseresznyével kezdtem, majd folytattam a barackkal, szilvával, augusztus végén már Irsai Olivér cefrét is hoznak – jegyezte meg Csongrádi Zoltán. Kiemelte: tavalyhoz képest nem emeltek árat, ugyanúgy 1400 forintért főzik ki a cefrét, a szállításban is tudnak segíteni.

- Egy hónappal korábban kezdtünk, már júniusban a meggyeket főztük, a barack minősége vegyes, az eső miatt kevesebb cukrot hozott – mondta el Beliczay Zsolt, a Zimek Pálinka Manufaktúra ügyvezető tulajdonosa. Hozzátette: a fagyok elkerülték a kerteket, idén jó szezonra számítanak. – Tavaly mindössze tíz százalékot emeltünk a bérfőzés árán, idén nem fogunk, mert még mindig sok a zúg főzde és ha ennél drágábban szolgáltatnánk, akkor elvesztenénk a vevőkör egy részét – tette hozzá az ügyvezető. – A barackpálinka még mindig a legnépszerűbb, de jól fogy a szilva, meggy, az Irsai szőlőből készült párlat is – mondta el Beliczay Zsolt. Egy különleges füge pálinkát is készítettek partnerüknek, amely idén már fogyasztható lesz a hazai éttermekben. 

– Azt tapasztaljuk, hogy az alacsonyabb alkohol fok felé megy a nemzetközi fogyasztási trend, a fiatalok körében keresett a gin tonic, vodka szóda termékünk – mondta el az ügyvezető. – Június huszadikán indultam cseresznyével és kajszibarackkal indultam, ilyen korán még sosem kezdtük meg munkát – mondta el Szabó Péter, a Kőröshegyi Pálinkaház tulajdonosa. Hozzátette: gyümölcsből van bőven, viszont például a baracknál a cukorfok elég alacsony volt. 

– Négyszázötven literes főzőüsttel dolgozunk, így kétszázötven liter cefre a minimum, amit elvállalok, ebből 20-25 liter pálinka lesz körülbelül – jegyezte meg a pálinkafőző. Kiemelte: tavaly 1200 forintért főztek, idén 1300 forintot kérnek. Hozzátette: az áremelés oka a magas energiaárak, valamint a minőségi tüzelő is többe kerül. Szabó Péter egyedül dolgozik főzdéjében. Azt mondta: a pár hónapos szezonra nehéz embert találni és egész évben nem tudja foglalkoztatni. – Azt tapasztalom, hogy egyre jobb cefrék kerülnek hozzánk, kimagozzák a gyümölcsöt, szár nélkül hozzák a szőlőt, valamint megfelelően tárolják – mondta el a pálinkaház tulajdonosa.

 

Fő a biztonság


Évente átlagosan ötmillió liter pálinka készül Magyarországon. Az egy főre eső pálinkafogyasztás 3–3,5 liter között mozog hazánkban. Az adóhatóság összegzése szerint az elmúlt években ötszáz és hatszáz között mozgott idehaza a hivatalos bérfőzdék száma. Bérfőzött párlatnál az 50 literes mennyiség alatt 0,43 hektoliter tiszta szeszt tartalmazó bérfőzött párlatot kell érteni, ami 86 liter 50 térfogatszázalékos párlatnak felel meg. A nemzeti Adó-és Vámhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a kétes körülmények között, illegálisan készített alkoholtermékek kiemelt egészségi kockázatot jelentenek a fogyasztók számára. Alkoholtermék legálisan kizárólag a kereskedelmi forgalomban szerezhető be. A zárjegy nem csak az adófizetés tényét igazolja, de egyben garancia arra is, hogy a termék ellenőrizhető forrásból származik.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában