Labdarúgó NB III.

2024.08.28. 20:27

Otthon veszített rangadót a Rákóczi FC

Az Iváncsa KSE nyerte a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Nyugati csoportjának ötödik fordulójában. A Kaposvári Rákóczi FC hiába javult fel a második félidőre, ezúttal csak a szépítésre volt elég.

Klein Péter Nándor

Fotó: Lang Róbert

Az Iváncsa, akárcsak a Rákóczi FC remek formában várta a szerda esti rangadót, hiszen mindkét gárda egyaránt tíz-tíz pontot szerzett, amivel a Fejér vármegyeiek a harmadik, míg a somogyiak az első helyet foglalták el a forduló előtt a bajnoki táblázaton. A kaposváriak ugyanazzal a kezdővel és szándékkal futottak ki a pályára, amellyel az előző körben legyőzték a szintén élcsapatban számító FC Nagykanizsát, így remek iramban kezdődött az összecsapás, melyre szép számmal látogattak ki a nézők. 

Rákóczi FC-Iváncsa KSE
Hat tétmeccs után veszített a Rákóczi FC
Fotó: Lang Róbert

A meccs első helyzetére és góljára sem kellett sokat várni, hiszen a vendégek előbb Budai Imre lövésével jelezték, hogy nem feltartott kézzel érkeztek Kaposvárra, majd a 12. percben a vezetést is megszerezték, miután egy bal szélen végigvitt kontrát Törőcsik Péter fejezett be góllal (0–1). A hátrányba kerülő hazaiak próbáltak ritmust váltani, azonban pár perccel később teljesen eltolódott védelmük, amit Monori Norbert büntethetett volna meg, viszont Mikler Dániel hatalmas bravúrral védte a szélső közeli lövését. Az ebből kialakult szögletet azonban már gólra váltották az iváncsaiak, ugyanis Aradi Csaba belsőzött közelről a kapuba (0–2). A kétgólos hátrányba kerülő somogyiak próbáltak nagyobb nyomást helyezni a vendégekre, Székely Tibor, a Kaposvár mestere ennek érdekében bele is nyúlt csapatában, hiszen Nicoló Mazzonetto személyében egy újabb támadót küldött pályára a védekező középpályás ikertestvére, Alessio Mazzonetto helyett. A csere bár érezhetően lendületet adott a zöld-fehéreknek, azonban sok pontatlanság jellemezte a játékukat, így hiába szorították be többször is ellenfelüket, a szünetig nem tudtak szépíteni. 

A szünetig kétgólos hátrányt szedett össze a Rákóczi FC 

A második játékrészre egyértelműen feljavultak a hazaiak, azonban az utolsó fél órában lépve egy igen könnyű találattal növelni tudta előnyét az Iváncsa, amely részéről Aradi Csaba gyűjtött be egy kipattanót a tizenhatosnál, majd Vass Benjámin elé tálalt, aki tizenegy méterről passzolt a jobb alsóba (0–3). 

A hátralévő harminc percben már azt a Rákóczit látták a nézők a pályán, amely az elmúlt hónapokban sikert-sikerre halmozott. Ez azonban ezúttal nem vezetett eredményre, ráadásul a hajrában már annyira kitámadtak a kaposváriak, hogy egy labdavesztés után Vass Benjámin könnyedén lőtte meg újabb gólját, amivel végérvényesen lezárta a meccset (0–4). A kaposváriak viszont nem törődtek bele abba, hogy az Iváncsa simán elviszi a pontokat, így Pusztai Dániel révén egy hatalmas bombagóllal legalább szépítettek, s az utolsó másodpercig mentek előre és „állva haltak meg” a pályán. Még úgy is, hogy Aradi Csaba megadta számukra a kegyelemdöfést, hiszen a vendégek csapatkapitánya újra szögletből volt eredményes az utolsó percben. 

Kaposvári Rákóczi FC–Iváncsa KSE 1–5 (0–2) 
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 850 néző. V.: Molnár A. (Mohos M., Topálszki Sz.). 
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Görög, Balogh Á., Hadaró, Pusztai – Szederkényi, A. Mazzonetto (N. Mazzonetto, a 28. percben) – Horváth B., Balla, Babinszky – Mayer M. (Pressing, a 63. percben). Vezetőedző: Székely Tibor. 
Iváncsa KSE: Varga Á. – Madarász, Aradi, Nyilas, Arisztotelisz (Keringer, a 63. percben) – Barta, Budai – Monori (Kovács S., a 71. percben), Törőcsik (Mihály B., a 71. percben), Berekali – Vass B. (Orbán K., a 82. percben). Vezetőedző: Tóth András. 
Gólszerzők: Puszta (a 81. percben), illetve Törőcsik (a 12. percben), Aradi (a 20. percben), Vass B. (az 59. és a 79. percben). 
Sárga lap: A. Mazzonetto (a 13. percben), Hadaró (a 38. percben), Babinszky (a 40. percben), Horváth B. (a 79. percben), illetve Budai (a 14. percben), Arisztotelisz (a 34. percben), Aradi (az 52. és a 90. percben). 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában