Fotók

2024.08.08. 17:00

Vágódeszka és kiskapu: fából alkottak a szennai táborozók

Kapu a baromfiudvarra, szegecselt vágódeszka vagy cukkinis-almás-körtés lekvár. Többek között ezek készültek a Szennai Skanzenben a héten a negyedik Sárból, fából elnevezésű táborban. Tizenhét gyermek fedezte fel a paraszti kultúra építészetét, szokásait.

Góz Lilla

Mindenki előtt egy csiszoló papír és apró fadarabok helyezkedtek el. Béndek Tamás népi iparművész segítségével sárkányos gyermekjáték készült. 

– Egyenként meg kell csiszolni az elemeket, majd ezekkel a fa szegekkel állítjuk össze – mutatta készülő alkotását Borsodi Boglárka, aki a kezdetek óta részt vesz a táborban. – Nagyon érdekel a népművészet, tájépítészet, minden évben szívesen jövők a skanzen táborába – tette hozzá. 

Fotók: Lang Róbert

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a skanzenben a Sárból, fából elnevezésű tábort. 
– Nagyon élveztem, hogy a baromfi udvarra kerítést csináltunk, az egészet csapatban kézzel készítettük a famegmunkálástól az összeállításig – mondta el Joó László. A budapesti fiatal szennai nagyszülei révén vesz rész a táborban immáron harmadik alkalommal. 

– Csütörtökön itt is aludtunk a mesepajtában, este a tábortűz mellett készült a vacsora, tavaly nyársra húzott finomságok és szalonna, idén grilleztünk, jövőre tárcsázást tervezünk – mondta el Farkas Gergely, a Szennai Skanzen múzeumpedagógusa. Hozzátette: a finomságokat a gyerekek maguk készítette deszkájukon fogyasztották el. A táborozók többsége visszatérő, a helyiek mellett kaposvári gyerekek vannak, de a nagyszülők révén a fővárosban és Franciaországban élő fiatalokkal is lehet találkozni. 

– Mindannyian somogyi kötődésűek, azt próbáljuk bemutatni, hogy maga a parasztember hogyan gondolkodott, tavaly a legelő, idén az erdő van a központban – mesélte Farkas Gergely. Kirándultak a tűborozók Dennai-erdő sűrűjében fakadó Mátyás-kúthoz. Régen Szennához tartozott a terület és itt disznókat tartottak a középkorban. 

Néprajzi kisfilmeket is megnéztek, valamint fából a fiúk a baromfiudvar kapuját is elkészítették, közben a lányok gémeskútról vállon hordott vödrökben vizet vittek a szamaraknak. Ezt követően almát, körtét és cukkinit szedtek és ebből lekvárt főztek. Ottjártunkkor éppen kihűlt már a dunsztba a finomság, amelyet péntek reggel meg is kóstoltak. A vágódeszkákhoz az utolsó napon kötelet vertek és kipróbálhatták, hogyan lehet sárból építkezni. 

– Nem biztos, hogy eleinte érik, miért csinálunk egymástól független dolgokat, de péntekre meg tudják érteni a somogyi néprajz ezen szegnesét – emelte ki a múzeumpedagógus. Augusztus utolsó hetében a kaposvári Zichy iskola tizedikes fiataljai veszik birtokba a skanzent.  A festő környezetben fotóznak, festenek, a népi élet emlékeiből merítenek ihletet a leendő művészek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában