Balaton

2024.09.05. 12:37

Bahart: minden korábbinál sikeresebb volt a hajózási főszezon

Minden eddiginél sikeresebb főszezont zárt a Bahart, a társaság a nyár végére elérték a 2 milliós utasszámot a Balatonon.

A BAHART egyik legújabb katamaránja, a Tomaj is gyakrabban jár a főszezonban

Forrás: BAHART

Az augusztus végén lezárult balatoni hajózás főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a Bahart az előző esztendőhöz képest már két hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot. A kiemelkedő sikerhez a kormány által biztosított, 6 milliárd forintos támogatás eredményeként szolgálatba álló új hajók is hozzájárultak. Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest tíz százalékkal növekedett.

Népszerűek voltak a Bahart új hajói is.
Fotó: Bahart Zrt.

A kompok utasszáma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között. 

A főszezon alatt tapasztalt folyamatos, fokozott kereslet az új kompok és katamaránok iránt jól mutatja a megvalósult szolgáltatásfejlesztés turisztikai jelentőségét. A flotta friss tagjainak köszönhetően idén minden korábbinál előbb érte el a BAHART a kétmilliós utasszámot 

– emelte ki Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója. Hozzátette, a kompok jelentősége ugyanakkor túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében. A magas utasszám ugyanakkor visszajelzés arra, hogy igény és szükség is van a jövőben hasonló fejlesztésekre, melyek révén modern és környezetkímélő kompokkal biztosíthatja a társaság a Balatonnál élők és az itt megszálló vendégek közlekedését, ezzel hozzájárulva a négyévszakos balatoni turisztikai élménykínálat bővítéséhez is.

A Tomaj volt a Bahart legnépszerűbb hajója

A személyhajók forgalma 134 ezer fővel emelkedett az idei szezon végéig. A legtöbben, közel 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt.  

A flottába visszakerülő Helka nosztalgiahajót is sokan választották.

A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt.

Az augusztus 20-i hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára. Csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11 százalékos bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15 százalékkal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.

Továbbra is kiemelt érdeklődés övezi a Bahart programhajóit: a gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, a bulihajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a Társaság hajóin, amely 45 százalékos emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.

Fotó: Stadler István

Nyár végéig az online jegyvásárlások száma közel 30 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét.

A hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7 óra és 21 óra 15 perc között fél óránként indulnak kompok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában