DDNPI

2 órája

Diverzitásbarát kisvíz-gazdálkodás a Koppány-patak mentén

A kis vízfolyások, mint a Koppány-patak, kulcsfontosságúak a biodiverzitás és az ökoszisztéma stabilitása szempontjából.

 Rendkívül fontos élőhelyei számos növény- és állatfajnak, táplálékot, vizet és búvó- valamint szaporodóhelyet biztosítanak a vadon élő állatok számára, valamint fontos ökológiai folyosói mozgásuknak, tudtuk meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közleményéből. Az állatvilágukhoz tartoznak a vízimadarak, a kétéltűek és a gerinctelenek (csigák, lepkék, szitakötők stb.), utóbbiak fontos táplálékforrást jelentenek a denevérek és hüllők számára. Ezen állatcsoportok erősen függenek általában keskeny, de annál változatosabb élőhelyüktől (lebegőhínár, nádas, magaskórós, mocsárrét, bokros, puhafaliget), ezért jó indikátorai a kis vízfolyások fizikai zavarainak. Legnagyobb nyomást a mezőgazdasági, halászati és erdészeti vízelvezetés céljából történő módosítások, illetve a partmenti növényzet gazdálkodási (legeltetés, kaszálás) és egyéb kezelési igénybevételek jelentik, hatásuk nagymértékben meghatározzák a biológiai közösségek életfeltételeit. A természetvédelmi és vízügyi kezelő, felismerve a kooperáció szükségességét, egyeztetett a kezelés módjáról, idejéről. A Koppánypatak Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Területre eső szakaszán a meder és partmenti növényzet kezelését a KDTVIZIG Tolna Vármegyei Szakaszmérnöksége végzi a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal szorosan együttműködve. Ezzel a kaszálási módszerrel egyszerre biztosítható a védett fajok élőhelyeinek megőrzése és a vízgazdálkodó fenntartási igénye is. Számos helyen a kaszálásokból felhagyott szakaszokon most virágzik a védett sárga virágú mocsári kocsord. A vizimadarak mint pl. a csörgő- és cigányrécék, vagy a vörös gémek a nádas védelmében zavartalanul tudnak táplálkozni. A meghagyott sűrű nádasában nyáron több nádirigó család is fel tudott nevelkedni. Tavasszal nagy számban szaporodott a ritka mocsári szitakötő. A képen is látható a terület ritkasága, a nagy tűzlepke; most szaporodik, fennmaradt magaskórós élőhelye biztosítja a kis populáció fennmaradását. A Koppány gáti élőhelyének szeptemberi lekaszálása, az állomány biztos pusztulásához vezetne. A Koppány patak mára egyre inkább ki van téve az éghajlati és antropogén hatásoknak, mivel több halastó is csapolja vízkészletét és szinte teljes hosszában mezőgazdasági területeken folyik keresztül. Regionálisan az egyik legfajgazdagabb édesvízi élőhelyként ismert, így döntő szerepet játszik a biodiverzitás fenntartásában. Megőrzése közös feladat, a madarak, lepkék és szitakötők nevében is köszönjük a vízügyi igazgatóságnak a biológiai sokféleség megőrzésére történő erőfeszítéseit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában