Egyetlen szóval

Nem szeretek ügyintézéssel foglalkozni, ezért néha a körmömre égnek a dolgok, aztán meg szeretnék minél előbb túl lenni az egészen. Egy kiadós ügyintézéshez ugyanis néha sok idő és türelem kell. A minap az egyik nagy telefonszolgáltató kaposvári ügyfélszolgálatára kellett betérnem, két nap is egymás után. Már első nap láttam, hogy ide rengeteg idő kell, nyolcan voltak előttem, és egy órát töltöttem náluk. Ide hidegélelem kell, súgta egy ismerősöm, aki szintén sorszámot húzott, de jóval előttem. 

Az ügyintézők igyekeztek gyorsan eljárni, de nem ment egyszerűen. Sok idős ember jött segítséget kérni, láthatóan nem értettek a készülékekhez, sokáig tartott elmagyarázni valamit, a percek meg csak teltek. Közben egy hetven év körüli, festett hajú néni már régóta ült egy széken. Hallom ám, hogy az egyik ügyfélszolgálatoshoz fordul, és megkérdezi, hogy van-e vécé az ügyfeleknek. Nincs – hangzott a kurta felelet, az ügyintéző fel sem pillantott. Egyetlen szóval intézte el a kérést. Az idős asszony pedig összezárta a térdét, és ült tovább rendületlenül. Nem mert kimenni, mert félt attól, hogy akkor kerül sorra a száma, amikor nincs ott, mert mosdót keres valahol. 

Sajnáltam az idős hölgyet. Meleg van, izzadunk, több folyadékot fogyasztunk, igyekszünk hűsölni, de a hőségben ingerlékenyebben reagálunk a problémákra. Már ki hogyan, mondjuk ahogy az embersége engedi.