Gombos Péter: soha nem olvastak még annyit a diákok, mint ma – kérdés, mit

– A kitüntetést a felsőoktatás napján adták át, és hangsúlyosan a felsőoktatásban kifejtett munkát díjazza. Hiányoznak egy egyetemi tanárnak a kitüntetések? 
– Nem vagyok naiv, nem hiszem a kitüntetésekről, hogy egy miniszter vagy államtitkár keresgél, újságot olvas, és talál valakit, aki hú, de jól dolgozik. Annak viszont örülök, hogy a munkakörnyezetemben volt olyan, aki úgy érezte, hogy megérdemlem. Megtisztelő, komoly elismerés, főként azért, mert országos díj, és maximálják, hogy egy évben hányan kaphatják, miközben sok ezren dolgozunk ezen a területen az országban. Ha utánaszámolunk, ijesztően sok, hogy 30 éve dolgozom a felsőoktatásban… 

– Gyorsan elment a 30 év, de honnan hová jutott az ember? 
– Olyan szempontból könnyű erről mesélni, hogy még mindig ugyanott dolgozom, ahol elkezdtem, sőt ahová hallgatóként érkeztem. Tanító szakon szereztem az első diplomámat Kaposváron. Az öt diplomám közül hármat Kaposváron kaptam, és ahogy meglett az első, még szorosabban kötődtem az intézményhez. Először demonstrátorként, aztán gyakorlatvezetőként, majd tanársegédként egyenes utat járhattam be a pályán. Bízott bennem az egykori tanszékvezető, Fülöp László, és sokat köszönhetek mestereimnek, példaképeimnek. A legfontosabb természetesen Komáromi Gabriella, de meg kell említenem Borbély Sándor nevét is. Örökké hálás vagyok a támogatásukért, azért, amit tőlük tanulhattam. 

– A gyermekirodalom tanítása hálás feladat? 
– Olyan szempontból igen, hogy a jelentőségét senki sem kérdőjelezi meg, ugyanakkor még mindig nem kezelik értékén, mert hiányoznak a tudáselemek és fontos információk róla. Néhány éve a színészképzésben is megjelent a gyermekkultúra, s miközben nem sok olyan színész van, aki ne játszana gyermekdarabban, mégis gyakran teljesen fals elképzeléseik vannak arról, hogy mitől lesz valami gyerekmű. Elképesztően erős a kortárs gyermekirodalom itthon és külföldön is, és gyakran olyan művekkel ismertethetjük meg a kurzuson a hallgatókat, amelyek életre szóló élményt adnak. Csak az elmúlt évekből meghatóan szép pillanatokat őrzök ezzel kapcsolatban. Volt olyan hallgatóm, aki azt mondta, hogy ha azzal a könyvvel, amit én adtam a kezébe, 15 évvel ezelőtt találkozik, teljesen máshol tartana az élete, és megspórol néhány órát a terapeutánál… Egy volt színészhallgatóm megkereste az általam ajánlott ifjúsági regény francia szerzőjét, és engedélyt kért, hogy színdarabot írjon a könyvéből. Később megrendezte a Győri Nemzeti Színházban, és a főszereplők és a jelmeztervezők szintén volt hallgatóim voltak. Nagyon büszkén néztem a plakátot... 

– Néhány éve már inkább olvasáskutatóként említik. Mi volt az oka a váltásnak? 
– Van kapcsolat a két terület között, de nyilván más azért. A miért olvas/nem olvas valaki kérdés mindig nagyon izgatott, ennek a kutatása szerintem kulcskérdés. De nem titok az sem, hogy nemzetközi színtéren is sokkal könnyebb olvasáskutatóként megjelenni. Idén Krétán mutathattam be egy kutatásunkat nemzetközi konferencián, két éve Dublinban. Azt gyanítom, a magyar gyermek­irodalom kevésbé érdekelte volna mondjuk az amerikai kollégákat… 

Vannak diákok, akik tanárnak készülnek, de nem olvasnak

Azt gondolhatnánk, keveset olvasnak a gyerekek, de tévedünk. 
– Sokat olvasnak a gyerekek, többet, mint valaha, csak mást – összegezte felvetésünkre Gombos Péter. – A kamaszoknál mindig volt a könyvnek konkurenciája, de a digitális bennszülöttek közül a rendszeresen telefonozó gyerekek mintegy 2/3-a soha nem vesz könyvet a kezébe, márpedig többségük rendszeresen használja a telefonját. Ez a tendencia még az egyetemistáknál is látszik. Én 7-8 könyvet olvastatok el egy félév alatt a hallgatókkal, ezt szigorúan veszem. Ezek zömmel kortárs ifjúsági irodalmi művek. Örömteli, de szomorú is, ha az a visszajelzés érkezik, hogy mekkora élmény volt, mert nagyon régen olvastak már... Vannak diákok, akik úgy készülnek pedagógusi pályára, hogy nem szoktak olvasni. De színészhallgatóim között is volt olyan, aki azt mondta, hogy ő nem tudja elképzelni a könyv nélküli életet, de ismer olyan, jó nevű színészt, aki soha nem vesz könyvet a kezébe…