Siófok

2024.09.17. 10:10

Jégcsarnok még nem, de jégpálya már idén is lesz

Jégcsarnok épül Siófokon; a 65-ös főút mellett találtak helyet a kialakításra, s megkezdődött az előkészítés. Legkorábban jövőre készülhet el.

Koszorus Rita

– Leszerződtünk tíz évre a terület használatára, és rendbe tettük az ingatlant – mondta Vécsei Mihály, a csarnok ötletgazdája és a Blue Point Sportegyesület elnöke. A csarnok építése azután kezdődhet, hogy lezajlik a telekalakítás, ugyanis osztatlan közös tulajdonban volt a földterület. A másik hátráltató tényező az áram kérdése volt.
– Kiderült, hogy nincs elég áram az ingatlanon. – Szerencsére elektromos autók töltőjét építi az egyik piacvezető gyártó cég a terület szélére, s azzal együtt a jégcsarnokot működtető sportegyesület részére is megtörténhet a bővítés – mondta. – Ha meg is lesz az áram, víz és csatorna is kell a területre, ezért várhatóan leghamarabb jövő őszre fogunk csak elkészülni, hiszen a csarnokszerkezetre már leszerződtünk. 
A Blue Point Sportegyesület elnöke hozzátette: addig sem maradnak a siófokiak korcsolyázási lehetőség nélkül, hiszen a nagystrandon idén 800 négyzetméteres jégpálya épül, ahol elkezdődik az U8-as és U10-es hokioktatás. 
– Egy másik sportot is visszahozunk a Balatonra, hiszen szerződést kötöttünk a Magyar Curling Szövetséggel, és lesznek bemutatónapjaink – tette hozzá Vécsei Mihály. A Balatonon ugyanis a századelőn jellemző volt ez a téli sport is, amely napjainkban a téli olimpia egyik közkedvelt sportága.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában