Óvodások

2024.09.14. 11:47

Somogy sokszínű kultúráját is megismerték a Mákvirágok

Somogy sokszínű népi kultúrájával, illetve az orfűi molnárok munkájával is megismerkedtek a kaposvári Damjanich utcai Tagóvodaba járó gyermekek.

Fotó: MW

A Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda Damjanich utcai Tagóvoda Mákvirágok népi-dalos játékos tehetségműhelye, 2.500.000 forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült, a Nemzeti Tehetségprogram keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával. A kapott összegből a tehetségműhelybe járó gyermekek különféle szakmai és gazdagító programokon vehettek részt. Látogatást tettek a Szennai Skanzenbe, ahol megismerkedhettek Somogy sokszínű népi kultúrájával, gazdag tárgyi és szellemi örökségével egy interaktív mesén keresztül. Orfűn megnézték a ma is működő malmokat, megismerkedtek a molnár munkájával, eszközeivel és elfogyasztották a saját maguk által készített perecüket. A program zárásaként a családokat és a tagintézményeinket bevonva egy délelőttöt körülölelő, jó hangulatú családi folklórnapot tartottak. A gyermekek kipróbálhatták magukat különféle kézműves foglalkozásokban, ahol a szülőikkel közösen alkothattak, valamint népi játékokban bizonyíthatták leleményességüket, ügyességüket. A közösségi program néptáncbemutatóval és közös táncházzal zárult.
A programokon túl gyarapodott a tehetségműhely tárgyi eszközkészlete: komplett néptánc ruhatárat, népi hangszerkészletet, bútorokat és az oktatáshoz szükséges interaktív eszközöket szereztek be. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában