Megoldáskeresők

Az ember már csak olyan, ha sikerült valamit elérnie, kapaszkodnia is kell valamibe, ezért ragaszkodik az értékeihez. Azokhoz, melyek nyugalmat, otthont, megélhetést, és végső soron biztonságot jelentenek. Ilyen érték szinte bármi lehet. A barátságos, lankás és gyönyörű zselici táj éppúgy, mint a széles sima aszfalt, ahol könnyen gurul az autókerék. A nagy összekiabálás előtt mindezek alapján talán nem nehéz megérteni, hogy tulajdonképpen mindenkinek igaza van, amikor a 67-es út újabb fejlesztése szóba kerül. 
Nem vitás, hogy a somogyiaknak, és úgy egészében véve hazánknak is hasznos, ha modern, gyorsabb közlekedést biztosító úton juthatunk el Kaposvárról Szigetvárra, Pécsre. Gazdasági talentumnak sem kell lenni, hogy sejtsük, itt nem arról van szó, hogy gyorsabban juthatunk el elverni a pénzünket az öt templom városának valamelyik plázájában. Ugyanakkor hiába tekinthetők a gyorsforgalmi utak és sztrádák a modern államok ütőereinek, ha megépítésükért, üzemeltetésükért túl nagy az ár a fejlődés oltárán – épített és természeti örökségünkkel kell értük fizetni. Nem éri meg. 
Érthető, ha gyűlnek az aláírások, ha felhatalmazott településvezetők aggályaikat fogalmazzák meg, hiszen a legjobbat akarják, mint ahogyan azok a mérnökök, közgazdászok, szakemberek is, akik tervezőasztal mellett rajzolva megpróbálják a legoptimálisabb megoldást megtalálni. 
Ahogyan a minap írtuk, szerencsére a józan szóból, egyeztetésből több van mint önjelölt károgókból, egyelőre. Csak remélni lehet, hogy ez így is marad, míg az első kapavágás meg nem történik; úgy 2028–2030 környékén...