Minden célra Eszter cérna!

Ma a város utolsó klasszikus gyárában a munkások tanácstalanul, kétségek között toporognak. Fizetés nincs, pedig megdolgoztak érte. Úgy tűnik egyelőre, hogy segítség sincs, legfeljebb szavak szintjén. 
E sorok íróját is sok emlék fűzi a „selöm gyárhoz”. Így hívta a nép valamikor, mert selyem és paszománt gyár volt. Édesapám a háború előtt itt volt tisztviselő. Karácsonykor az angol tulajdonos bőkezűen ajándékozott meg munkást és irodistát egyaránt. Egy öltözetre való angol szövetet kaptak. A gyár közvetlen szomszédjai a háború alatt nyugodtan alhattak, a gyárat ugyanis az angol liberátorok még véletlenül sem bombázták. Nagyatád többi házát viszont porig. 
Béke lett, a gyár pedig hamar talpra állt. Mivel rongyokban járt az egész ország, kellett a cérna. A gyár pedig újra fújt. Háromnegyed hatkor, hat órakor, tizenhárom negyvenötkor, tizennégy órakor, huszonegy negyvenötkor, és huszonkettő órakor. Generációk adták át a tudást egymásnak. Az európai hírű szakemberek közül csak egyet mondok, a Greller családot. Ők festették a cérnát, legyen az hímző fonal, varrócérna, gyöngy fonal. Édesanyám csak ezt használta. Jó, hogy azt már nem látják Grellerék, ami most zajlik itt. 
Ha fújt a gyár, nem csak azt tudtam, hány óra, hanem azt is, hogy a feleségem 15 perc múlva itthon lesz. Ő is „cérnás” volt. 
Most úgy tűnik, hogy véget ér ez a történet. A cérnagyár utolsó gyártmánya a világ összes táján ismert volt napjainkban. Termékeit minden család használta. A teafilter cérnáját is itt gyártották. A termékét azonban kiszorította az olcsó kínai cérna, ami bogozódik, színt ereszt és szakad. 
A magyar cérna nem szakad. 

Hortobágyi Ferenc
Nagyatád