Verseny

Tegnap, 10:24

Négy óra alatt 88 ragadozót fogtak

Kétfordulós, páros, csónakos, pergető horgászversenynek biztosított helyszínt vasárnap a Deseda. A Hirös Yacht Lake Challenge-n összesen 37 csapat, köztük egy horvát is szerencsét próbált.

Harsányi Miklós

– Az első forduló 7 óra után kezdődött, ezen a versenyzők négy óra alatt összesen 88 ragadozó halat fogtak – mondta Kovács Gábor, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSHE) titkára. – A süllőkön kívül harcsát, kősüllőt és néhány balint is kiemeltek. A halakat lemérték, s ezután az összeset visszaengedték a tóba – tette hozzá a titkár. 

Egy óra után rajtolt el a második forduló, ahol már kifejezetten jó volt a hangulat. Somogyból kaposvári, nagyatádi és barcsi induló is jelentkezett a rendezvényre, de az ország távolabbi részeiből is érkeztek, így a kecskeméti, a budapesti indulókon kívül győriek is részt vettek a desedai versengésen. Kovács Gábor kiemelte: kedvezően zárult már az első forduló, az nagyon jó arány, hogy 37 csapatból 31 értékelhető halat fogott. 

A legjobbak értékes ajándékot, továbbá oklevelet és kupát kapnak a verseny végén. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában