Adomány

2024.09.04. 18:41

Beépítik a református templom tornyába a téglajegyek összegét

Téglajegyeket bocsátott ki a Kaposvári Református Egyházközség a napokban azzal a céllal, hogy minél többen támogassák a templomtorony felújítását.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

A téglajegyeket négy címletben, 5000, 10 ezer, 20 ezer és 50 ezer forint értékben lehet megvásárolni a lelkészi hivatalban, valamint a Keresztező református könyvesház és kávézóban. A beruházást utalással is lehet támogatni. Petró László vezető lelkipásztor elmondta, minden címletből adtak el néhányat, eddig már félmillió forint gyűlt össze a téglajegyekből. Ez a költségek nagyjából egy százalékát fedezi, a beruházás ugyanis meghaladja az 50 millió forintot. – Ez a közös ügyünk, ezért nemcsak olyan támogatókat keresünk, akik nagyobb összeggel tudják segíteni a felújítást, hanem olyanokat is, akik magukénak érzik az épületet – hangsúlyozta Petró László. – Gyülekezeti tagokat, illetve olyan városban élő polgárokat, akiknek fontos, hogy a Kossuth és a Somssich Pál utca sarkán itt áll ez a gyönyörű szép templom..

Kaposvári református templom építés, téglajegy
A téglajegyet is beépítik a toronyba Fotó: Lang Róbert

Téglajegyek segítik a felújítást 

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, veszélyessé vált a torony, ezért azonnal neki kellett állni a felújításnak. A csaknem 120 éves építménynek nem volt megfelelő a vízelvezetése, ezért sok csapadék visszafolyt a téglafalakra. A beszivárgott víz télen megfagyott, emiatt rengeteg tégla elmozdult a helyéről. Az is problémát okozott, hogy a téglafugákba bekerültek a fák magvai, gyökeret eresztettek és kikeltek. Ez is közrejátszott abban, hogy a téglák tovább mozdultak. A felújítás várhatóan az év végére készül el, addig több ezer nagy tömörségű, vörös klinker téglát cserélnek ki a szakemberek.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában