Összefogás a Balaton tisztaságáért

2024.09.11. 10:19

Valami furcsa a vízben: papucsot, palackot pecáztak

Hajdú Marianna

A Szántódi Vitorlás Egyesület tagjai hajóról tisztítják meg a Balatont

Forrás: Szántódi Vitorlás Egyesület

A Szántódi Vitorlás Egyesület szemétszedést szervezett a part körül, amely nemcsak a Balaton tisztításáról szólt, remek alkalom volt arra is, hogy az összetartó helyi közösség együtt dolgozzon. A rév mólótól a földvári strandig pásztázták végig a partot vitorlásaikkal. Az akció során papucsok, ruhadarabok, sörös dobozok is előkerültek. 

Valami furcsát találtak a Balaton nádasában a közösségi szemétszedés során.
Valami furcsa lelet került elő a Balaton partján. Sok érdekes tárgyat rejt a tó
Forrás: Szántódi Vitorlás Egyesület

A Szántódi Vitorlás Egyesület közösségi összefogása a Balaton tisztaságáért

Szabó Csaba egy igazi Balaton-rajongó, akinek szívügye a tó. Tavaly pattant ki a fejéből az ötlet, hogy szervezzenek egy közösségi szemétszedést, és idén is visszatértek a Balaton partjára, hogy együtt tisztítsák meg egy közös vitorlázás alkalmával. A résztvevők között volt tízéves és nyolcvanéves is, de mindannyian azért jöttek, hogy szebbé tegyék a tavat, amit annyira szeretnek.

Némelyik tárgy már beazonosíthatalan, amikor előkerül a vízből
Forrás: Szántódi Vitorlás Egyesület

Papucs, palack, szétmállott ruhák

Előkerült egy fél pár papucs, amit valaki biztosan nagyon keresett a nyáron, néhány ruhadarab, amelyek már régóta áztak a vízben, és persze sörös dobozok meg PET-palackok. Szabó Csaba szerint nem minden tárgy az emberek hanyagságának eredménye. „Néha csak a természet játéka, hogy a parton felejtett dolgok a vízbe kerülnek” – mondta. Sok tárgy, mint például az a bizonyos fél papucs, valószínűleg évek óta a vízben volt, és most került elő a szemétszedés során.

Félpár papucs keresi gazdáját, talán már évek óta
Forrás: Szántódi Vitorlás Egyesület

Hogyan kerülhettek ezek a tárgyak a Balatonba?

Ahogy az várható volt, a viharok és a szelek könnyen besodorhatják a parton hagyott tárgyakat a vízbe. Nyáron, amikor tele van a part, sok minden ott marad, és a természet gondoskodik róla, hogy ezek a dolgok a tó mélyén végezzék. „Nem gondolom, hogy valaki szándékosan dobálna papucsokat vagy ruhákat a Balatonba” – magyarázta Szabó. A legtöbb tárgy valószínűleg a szél, a viharok vagy akár a hullámok hatására kerül a vízbe, ahol évekig megőrződnek, míg egy ilyen közösségi akció során elő nem kerülnek. Akadt köztük néhány olyan tárgy is, amelyről hosszas szemlélődés után sem sikerült kideríteni, hogy pontosan mi lehetett fénykorában. Mint az egyesület elnöke összegezte a hétvégi szemétszedési összefogást: tavaly sem találtak sok hulladékot a Balatonban, és az idei év még tapasztalata biztatóbb volt.

A résztvevők aprólékos munkával tisztították a Balaton partját. Idén kevesebb szemetet találtak, mint tavaly, azért az jó jel
Forrás: Szántódi Vitorlás Egyesület

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában