Nagyatád

1 órája

Megkapták az elmaradt bérüket a cérnagyáriak

Szeptember végén végre megkapták az elmaradt augusztusi bérüket a nagyatádi cérnagyár dolgozói, tudtuk meg Markó Róberttől, a nagyatádi cérnagyár szakszervezeti titkárától. A fizetést a cérnagyár tulajdonosa, a MEZ Crafts Hungary Kft. két részletben utalta el a munkavállalóknak.

Marosi Gábor

Fotó: Ander Balázs fb oldal

Kereken két hete számoltunk be arról, hogy a nagyatádi cérnagyár dolgozói nem kapták meg a fizetésüket, s már hónapok óta munka sincs a gyárban. Mégis szinte kivétel nélkül minden nap bemennek „dolgozni”, nehogy úgy tűnjön, megtagadták a munkát. A javarészt női munkavállalók számláira végül szeptember 25-én, szerdán megérkezett a munkabér egy része, a másik felét pedig két nappal később utalták el nekik.

cérnagyár
Megkapták a fizetésüket a cérnagyár dolgozói Fotó: Az archív fotót készítette: Lang Róbert

Markó Róbert, szakszervezeti titkár megkeresésünkre elmondta, úgy tudja, a raktáron lévő árukészletet elkezdte értékesíteni a cég, és feltehetően az ebből befolyt összegből tudta kifizetni az elmaradt béreket. A szeptemberi fizetést az ígéret szerint október 10-e körül utalják majd a dolgozóknak. Bár az még kérdéses, hogy miből, mert az üzemben továbbra sincs termelés. A cérnagyárban az elmúlt időszakban sokan felmondtak, miután nem kapták meg az augusztusi fizetést.

Még nem termel a cérnagyár

– Október elsején bementem a gyárba és gyakorlatilag ugyanaz fogadott, mint hetekkel korában – mondta Markó Róbert. – Termelés továbbra sincs. Többekkel beszélgettem, nem panaszkodtak, de tanácstalanok a jövőt illetően, nem tudják, hogy mi lesz a céggel. Sikerült az új igazgatóval is tárgyalnom, nagyon barátságosan fogadott, de a dolgozókat érintő kérdésekre ő sem tudott válaszolni. Azt nem értem, hogy a gyár miért nem küldi haza a dolgozókat, hiszen nincs munka az üzemben – tette hozzá.

Markó Róbert arról is beszélt, hogy rengeteg cérnázógépet vittek el a gyárból az elmúlt hetekben. Az eszközök többek között Franciaországba és Hollandiába kerültek. 

A termelésről, a gyár sorsáról megkérdeztük a cég vezetését, azt írták: korrekt, pontos választ az átvilágítás eredményének ismeretében később tudnak adni.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában