Megújulás és új attrakciók

2 órája

Galerius fürdő: végre elkezdődött az évek óta várt helyreállítás

Végre megújul a dél-balatoni régió legismertebb fedett fürdője. A siófoki Galerius Élményfürdőt 2021-ben zárták be, mert életveszélyessé vált. Szeptemberben indult a helyreállítása, melynek során több súlyos szerkezeti problémát kijavítanak, s új turisztikai attrakciók is helyet kapnak a fürdőben. Megnéztük, hol tartanak a munkával.

Hajdú Marianna

Fotó: Németh András

A siófoki Galerius fürdő hosszú várakozás után végre megújul. Az élményfürdő 2006 óta fogadja a vendégeket, de 2021 nyarán biztonsági okokból bezárták. Az épület állapota folyamatosan romlott az évek során, és az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly beavatkozásra van szükség. A Galerius fürdőt sokan hiányolják Siófokon és környékén, hiszen nincs hasonló komplexum a város több tíz kilométeres körzetében.

Galerius fürdő
Szeptemberben indultak a munkálatok a Galerius fürdő területén Fotó: Németh András

A felújítás idén szeptemberben kezdődött meg, a kivitelezők ekkor vették át az építési területet. 1,8 milliárd forintot költenek rá, ebből 900 millió forint az állami, turisztikai támogatás, 600 millió forint banki kölcsön, 300 millió forintot pedig a város a saját bevételeiből gazdálkodik ki rá. A tervek szerint a megújult fürdő 2025 őszén nyitja meg újra kapuit.

Az épület problémái: komoly szerkezeti és műszaki hibák

Az építési terület szerdai bejárása során Kósz Ágota, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője és Balázs János projektvezető elmondták: az egyik legsúlyosabb gond a tetőszerkezet állapota. A páraáteresztő rétegek elöregedtek, a szigetelés több helyen megsérült, és a tetőn keresztül víz szivárgott az épületbe. Ennek következtében a fa szerkezetek vélhetően meggombásodtak – még várnak a szakvéleményre, de szemmel is jól láthatóak a sötét foltok –, a tető több ponton beázott, és a falszerkezet is károsodott. A különösen a medencetér és a wellness részleg sérült a beázások miatt.
A gépészeti rendszer is felújításra szorul. Az uszodában használt szivattyúk és egyéb berendezések elavultak, és a folyamatos karbantartás hiánya miatt egyes elemek működésképtelenné váltak. A légtechnikai rendszer már eleve alultervezett volt, nem tudta hatékonyan elszívni a párát a medencetérből, s ez is tovább rontotta az épület állapotát.

Fotó: Németh András

A korábbi üzemeltetés során korábban már jeleztek bizonyos hibákat, de a költségek és a bezárás elkerülése érdekében csak ideiglenes megoldásokat alkalmaztak, ami hosszú távon nem bizonyult elegendőnek. A koronavírus-járvány idején, amikor a fürdő leállásra kényszerült, lett volna idő a problémák alaposabb kezelésére, de ezek az intézkedések elmaradtak.

Mit újítanak fel és milyen új fejlesztések várhatók?

Kicserélik a tetőszerkezetet, korszerűsítik a gépészetet, bővítik a wellness részleget és az éttermet, élményelemeket építenek a kültéri gyerekmedencébe és egy 50 kilowattórás napelempark épül, amely a fürdő energiaellátását biztosítja. Az összes beltéri és kültéri fényforrást LED-es világításra cserélik, ami jelentős megtakarítást eredményez majd.

Witzmann Mihály szerepe az állami támogatás megszerzésében

Hogy a Galerius Élményfürdő felújítása megkezdődhetett, abban Witzmann Mihály országgyűlési képviselőnek is jelentős szerepe volt. A képviselő közreműködésével sikerült megszerezni a 900 millió forintos állami támogatást, amely nélkül a fürdőfelújításra nem kerülhetne sor.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában