Megmondósors

A napokban bejárta az internetet az a videofelvétel, amin egy idős férfi elektromos rokkantkocsival gurult az M4-es autópályán. Az autósok és a kamionosok folyamatosan dudáltak, miközben próbálták kikerülni. 
Az esetről a vicc jut eszembe, amikor az idős úr a forgalommal szemben hajt fel az autópályára, majd kisvártatva hallja a közlekedési hírekben, mindenki vigyázzon ezen és ezen az autópályán, mert egy autós a forgalommal szemben közlekedik. Mire az úr: Egy? Az összes

Amúgy egyáltalán nem vicces a dolog, főleg annak fényében, hogy egy friss felmérés szerint az autópályákon szemben közlekedő sofőrök csaknem fele 65 én feletti. Szóval nagy kérdés, ami az idő múlásával egyre inkább foglalkoztat engem is: vajon mikor jön el az idő, amikor már nem kell volán mögé ülni, s jobban tesszük, ha A-ból B pontba történő szállításunkat másokra bízzuk, legyen az felnőtt gyermekünk vagy a tömegközlekedés. Egyáltalán eljön-e az a pont, amikor belátjuk korlátainkat vagy görcsösen ragaszkodunk szerzett jogainkhoz, a közlekedésben való tevékeny részvételhez.

Nyilván nem könnyű kimondani, hogy itt a vége, főleg akkor nem, amikor az ember mobilitása csorbul, pedig az orvos még alkalmasnak ítél. Persze most sincs a zsebemben a bölcsek köve, nem tudom hát, mi a megoldás, főként hogy mindenki máshogy reagál e krízisre. Csak sejtem, hogy a gondoskodó, odafigyelő család talán segíthet. Még akkor is, ha jól tudjuk, a rossz hír hozója - ez esetben a megmondóember - a világtörténelemben számtalanszor járt pórul. Viszont akinek a hírt vitte, az többnyire ép bőrrel megúszta. Érdemes hát mérlegelni.