Rímekbe szedte az öregségét a nyugdíjas költőnő

Nem csupán az élményeit önti versbe, de felkérésre is farag rímeket a 80. életévét a közelmúltban betöltő, húsz éve Kadarkúton élő Tóth Istvánné. – Már gyerekként is szerettem a költészetet, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen céllal én is tollat ragadok – árulta el a korához képest jó fizikai és szellemi állapotban lévő Marika néni. Elmondta, hogy a szülei korán munkára fogták, emiatt az általános iskolát is csak felnőttképzés keretében tudta befejezni, a szakmunkásképzőt pedig családi tragédiák miatt a sikeres első év után kellett abbahagynia. Élete nagyobb részét szülőfalujában, Nagydobszán töltötte, ahol a mezőgazdaságban dolgozott. A föld és az állatok szeretete mélyen beléje ivódott, jó időben ma is a kertben tevékenykedik.

– A férjem halála után egyedül maradtam, a lányom dolgozott, és mivel társaságkedvelő, vidám természetű vagyok, nehezen viseltem a magányt. Tizenöt éve egy ismerősöm ajánlotta a helyi nyugdíjasklubot, ahova a mai napig örömmel megyek. Nagyon szeretek szerepelni, tagja vagyok az énekkarnak, de színdarabban is szívesen játszom. Ma sem tudom, honnét jött az ötlet, de egyszer csak azon vettem észre magam, hogy verset írok – emlékezett a kezdetekre. – Először a klubban átélt élményeimet örökítettem meg, majd az öregkorral kezdtem foglalkozni. A verseimmel szeretném mások figyelmét is felhívni arra, hogy soha ne hagyjuk el magunkat, a mi korunknak is megvannak a maga szépségei. Aki pedig teheti, menjen társaságba – emelte ki.

Felkérésre is írt már verseket, s ezeket egy-egy fellépésen adta elő. A közösségi élet szünetelését nehezen éli meg, a születésnapját is csak szűk családi körben ünnepelte.