Idehaza nem rendez többet, új könyvében önmagával beszélget

Amikor néhány évvel ezelőtt a Somogy Megyei Önkormányzat dísztermében faggattuk Tháliáról, mesterségről, életérzésről, istenkeresésről, azt mondta: „Én amolyan kóválygó-tekergő-kérdező-kereső ember vagyok.”

– Most miként aposztrofálná magát? Jelenleg is sajátja e jelzőnégyes, vagy öt év után érez valami változást így, hetvenévesen? – kérdeztük a határon túli színházakban is ismert rendezőt.

– Az életkorom változott, a helyzetem, a magatartásom nem. Ugyanaz a kóválygó-tekergő-kérdező-kereső ember vagyok, mint mindig is voltam. Az ember nem változik. Katolikusnak születtem, ehhez nincs közöm, de a végtelen, kiismerhetetlen világ újra és újra tudatja velem, hogy porszem vagyok, és hogy van valami-valaki, aki-ami több mint én. Szavam nincs rá…

– A kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője volt egy időben, s az Ön nevéhez fűződik egyebek mellett a Vaknyugat, a Bányavakság és Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című műve, melyben Csonka Ibolyának, illetve az általa formált szereplőnek „klimaktériuma” van… Nem hiányzik Kaposvár?

– Boldogság, hogy ott lehettem; nyugodtan mondhatom, hiányzik Kaposvár. Egyes emberek különösképpen hiányoznak. Példaképem, Szalai Jóska, segítő haverom, Kisspis­ti, barátom, Kalmártomi… és sokan. De hát minden hiányzik az ember életéből, ami nincs már. Visszahozni nem lehet.

– Számos kaposvári kötődésű vagy innen induló művész lép fel idén is a társával, Kiss Mónikával a közösen megálmodott és létrehozott, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden zajló Ördögkatlan Fesztiválon augusztus 3–7. között. Elég, ha Tompos Kátyára, Dánielfy Gergőre vagy Fándly Csabára utalok. Mi adja a legnagyobb örömet Önnek az Ördögkatlan Fesztivál kapcsán?

– Cseh Tamással készített beszélgetőkönyve után megjelent a Törőcsik Mariról szóló végtelen, ám rendkívül mély, közvetlen beszélgetésfolyam. A nemzet színésze már égi körhintában pörög, és azt várja, cinkosan összekacsintva a nézőkkel: „Vajon milyen emlékműsort rendez neki a Bérczes szeptemberben a Nemzeti Színházban”. Mit árul el ebből nekünk, akiknek megadatott, hogy a kaposvári színházban térjen vissza az életbe a sokáig kómában fekvő színészlegenda?

– Egy Törőcsik-idézettel tudok válaszolni, ami az emlék­est mottója is lesz: „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Azt remélem, legalább ezen az esten felül tudunk majd emelkedni kicsinyes acsarkodásainkon, a művészethez, a színházhoz képest lényegtelen, politika által meghatározott mindennapjainkon.

– Újabb beszélgetőkönyv jött ki a nyomdából; tavaly jelent meg a kötet Mucsi Zoltánról. Ki lesz a következő? Csak a művészvilág jelesei jöhetnek szóba, politikus nem?

– Nem lesz következő, politikus meg eleve kizárva. Újabb könyvemben magammal fogok elbeszélgetni, ha megjelenik, ha nem...

– S milyen rendezései lesznek?

– A Szkéné Színházban a közelmúltban bemutattuk Háy János új darabját, az Elem című drámát. Ezzel befejeztem magyarországi rendezéseimet. Vár egy kanadai munka 2022-ben, azt talán elvállalom, talán nem, és levonulok a pályáról. Jöjjenek a fiatalok!

Kereső embernek lenni sem olyan vészes

Még egy kaposvári a Szkénében is

A Szkéné Színház „lemerülő játéka” Háy János az Elem című novellája nyomán készült. Bérczes László rendezésében egy idős házaspár hétköznapjaiba pillanthatunk be: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe. A nőt a somogyi kötődésű, egykori kaposvári táncsicsos diák, Kerekes Éva Jászai Mari-díjas érdemes művész játssza, a férfit Mucsi Zoltán alakítja.

Fotó: Lang Róbert