Balettmese az örök kínról

L. Simon László librettójára Kocsák Tibor komponált lenyűgöző zenét, s a fikciós elemekkel dúsított, hiteles történetmesélés koreográfusa a Harangozó Gyula-díjas táncművész, Egerházi Attila, a négy éve alapított Székesfehérvári Balett Színház igazgatója volt. A megrendítő, egyórás produkció Trianon 100. évfordulójára készült – talán közelebb hozva a fiatalokat a szégyenteljes békediktátumhoz, amelyről évtizedeken át beszélni sem lehetett a családokban. Trianon traumája ugyanis ma is él a lelkekben; a szétszakítottság, a nemzettestből erőszakkal lemetszett területek nemcsak földrajzi béklyót jelentettek-jelentenek, hanem pótolhatatlan familiáris veszteségeket okozva járultak hozzá egyéni sorsok, élethelyzetek ellehetetlenítéséhez.

A pergő táncdráma vezérfonala egy barátság; még az első világégést megelőzően kerül barátságba két ifjú a kadét­iskolában. Az egyik nagyváradi, a másik székesfehérvári fiú, de Isten akaratából nemcsak barátok maradnak, hanem rokonok is lesznek, mivel beleszeretnek egymás húgába. Egymás mellé sodródnak a fronton, s életük is paralel: értelmetlenül, s ifjan halnak hősi halált…

Lírai hangú, beszédes produkció született. Erőltetett politikai áthallások és utalások, homályos irredenta sóhajok helyett személyes sorsok által megélt tragikus cselekmény kerül premier plánba. Az ember egyéni fájdalma tör fel. Felnagyítva, konok hittel, megélt igazsággal. Minimális díszletekkel, s a háttérben videókivetítéssel nyomatékosítva eseményeket – megjelenítve köztereket, frontot, sereget. Házat és hazát, nemzetet. Az elszakított területek örökké fájó hiányát – fantomfájdalmát –, hiszen aki elveszíti egyik vagy másik testrészét, az akkor is érzi a gyötrő kínt, ha testének már nem része a tőből eltávolított kar vagy láb. Mindezt mozdulattal, pazar dinamikával, látványos színpadképpel, kifejező zenével megidézve kívül rekesztve a szót, hiszen a trauma napjainkban is gyakran ítéli némaságra az embert…

A legkülönfélébb nációkból érkező képzett fiatal táncművészekből álló, kiváló balettcsapat expresszív előadással ajándékozta meg a somogyi közönséget. Örökre tudatosítva: a fantomfájdalom sebei mindmáig sajognak, ám a kivetített, kimerevített zárókép sok oldalról kiharapott almacsutkája az élet, az újjászületés, a reményteli jövő ígéretét sugallja, hiszen az apró almamagok épek maradtak az almatorzóban. Ahogy a Nagyváradon is újságíróskodó Ady fogalmazott Intés az őrzőkhöz című versében: „Az Élet él és élni akar.” A trianoni trauma után is.

Piroska Pécsről

Sok humorral és meglepetéssel fűszerezve állította színpadra a Piroska és a farkas történetét a Pécsi Balett. Az elsősorban 5–13 éveseknek, illetve az örökifjaknak szánt darab koreográfiáját Molnár Zsolt, a társulat tehetséges táncművésze készítette. Az előadás októberben tekinthető meg a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

A trikolór színeivel vezetik a nézőt

A minimalista díszletek között zajló dráma a magyar trikolór színeivel orientálja a nézőt. A magyar családokat szimbolizáló piros, a partiumi területeken élőket jelképező zöld, többfunkciós ládák hol praktikus járműként, hol koporsóként szolgálnak. A hiányzó harmadik szín, a fehér a két család esküvőjén tűnik fel. A Szelei Mónika elegáns jelmezeiben táncolóknak olykor piros, olykor zöld almák között kell mozogniuk; az élet gyümölcseit – az előadás részeként – nagy méretű faterelőkkel gyűjtik össze a színpadon. De nemcsak akrobatikus ügyességgel mozognak a fiatalok e bibliai eredetű gyümölcs garmadája között, hanem olykor-olykor beleharapva vagy szájban tartva hirdetik az élet folytonosságát.