Elvárások és kihívások között, félúton túl, örökös mozgásban

– A színidirektorság helyett a rektorság inkább családbarát beosztás? 

– Ez sem családbarát állás, ám azóta eltelt 6 esztendő; egyik gyermekem iskolás, a másik jövőre lesz elsős, de a Budapest–Kaposvár közötti úton töltött időt valóban nehéz volt pótolni apaként – mondta a rektor, akit az SZFE Szenátusa és a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma – mint fenntartó – egyaránt támogatott jelöltként. – De jó, hogy megkérdezte, mert a mai napig sok jóakaró fedőtörténetnek tartja, amikor arra utaltam: azért hagyom el Kaposvárt, mert szeretnék több időt együtt tölteni a gyerekeimmel. Akik továbbra is fedőtörténetnek tekintik, bizonyára magukból indulnak ki, egyébként sokkal jobb fedőtörténetet tudtam volna kitalálni. 

– A színházvezetés jól jött a rektori pályázathoz. Mire tanította meg a kaposvári Csiky? 

– Erősítette a tapasztalatomat a közösség vezetésében éppúgy, mint a közösségépítésben vagy a feladatok delegálásában. 

– Teljesen megszakadt a kapcsolata a kaposi teátrummal? 

– Az élettempó okozta váltás miatt nem túl intenzív, hiszen a Nemzeti Színházban is játszom, de Kaposvár mindig látókörömben marad. Hunyadkürti Gyurival, Fülöp Péter igazgatóval és Olt Tamás művészeti vezetővel időnként beszélgetünk, és a Nemzetiben találkozom olyan kollégákkal is, akik Kaposváron is dolgoznak. Óriási élmény az új színház látványa, s bízom abban, hogy nemcsak online, hanem személyesen is láthatok majd egy-egy remek előadást a Csikyben. 

– Amikor átvette kinevezését, mivel bátorította az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki mellett stratégiai igazgatóként dolgozott? 

– Legnagyobb elismerés számomra a töretlen bizalma. Teljes támogatásáról biztosított, ami természetesen azt is jelenti, hogy vannak elvárásai felém: a magyarországi egyetemek rangsorában komoly elismerést elérő, nemzetközileg is jegyzett egyetemmé válni. 

– Kinevezése napján az egyik kommentelő így kívánt sok sikert: Meg lehet mutatni, hogy nem liberális módon is lehet világszínvonalú művészeti egyetemet működtetni… 

– Nem olvasok kommenteket, ám örülök, hogy ezt is leírták, s ha már némelyek így vélekednek, akkor az jó. Persze rosszindulatú megjegyzésekkel is találkozik az ember, s én nem áltatom magam, tisztában voltam azzal, mi vár rám. 

– Csillapodott már a sárdobálás? 

– Nem, és nem is fog, de aki dobálózik, az csak hadd tegye, hogy mihamarabb megszabaduljon a magába zárt gyűlölettől! 

– Vidnyánszky egyik beszélgetésünkkor azt mondta: „Mindabban, amit teszek – legyen szó családról, színházról vagy akár közéletről – nem a siker elérése motivál, hanem a rám bízott „tálentumok” kamatoztatása. Ha sikerül megoldanom a feladatot, természetesen örömmel tölt el, de a nehézségekre, a kudarcokra is úgy tekintek, mint a kegyelem egy sajátos formájára; ezek is intő jelek arra, hogy nem bízhatom el magam. És a színházi munka kiváló terep arra, hogy alázatot tanuljak, hogy folyamatosan szembesüljek önnön gyengeségeimmel, vágyaimmal, reményeimmel.” Azonosul ezzel a vallomással? 

– Igen. Magam is azt gondolom: elértem abba a korba, amikor nem a saját karrierépítésemmel kell foglalkozni, hanem azzal, amit képes vagyok adni. Tudást, tapasztalatot, szakmaszeretetet. 

– 62 évesen lett rektor. Az átlagember jó esetben ilyenkor már nyugdíjba készül, nem teljes mellszélességgel a művészet vagy az oktatás világába. 

– Feleségemmel, Krisztával mi is azt gondoltuk, hogy több időnk jut majd az áhított vidéki létre, s gyakrabban eljutunk őrségi portánkra, ahol teljes a nyugalom, ám az új feladat felülírt mindent. Mint említettem, adni szeretnék minél többet magamból a közösségnek, a környezetnek. Ez most a legfontosabb motivációm; de továbbra is a családom áll az első helyen. 

– Melyek a legsürgetőbb teendői? 

– Hamarosan le szeretnék ülni valamennyi művésztanárunkkal, hogy személyesen beszéljünk közös jövőnkről, hiszen akik jelenleg oktatnak, ezután is maradhatnak, de tudatosan tervezzük a tanári kar bővítését; a Törőcsik Mari révén Kaposváron is ismert világklasszis rendező, Anatolij Vasziljev is oktat majd nálunk. Mivel a lovaglás és az akrobatikaoktatás hiányzik az egyetemi palettáról, azt tervezem, hogy e téren is teszünk lépéseket, hiszen egy jó színészi képzettséghez e területek elengedhetetlenek. 

– A Kaposváron zajló színészképzés nem lesz rivális? 

– De, mindig is riválisa volt. A Kaposváron végzettek ugyanolyan jó eséllyel és jó arányban kapnak szerződést, mint SZFE-s társaik. 

– Néhány éve azt nyilatkozta, hogy félúton van. Ez lett az önről szóló kötetnek a címe is. Most hogy érzi, hol van? 

– Félúton túl, mozgásban. A „nem megállás” dinamikus állapotot feltételez. A megállásban benne rejlik a stagnálás, s ami stagnál, az egy idő után visszafejlődik. Engem érdekelnek a kihívások, s most kell helytállnom ott, ahova kerültem. 

– Akkor mondhatjuk azt, hogy jelenleg háromnegyed úton jár? 

– Talán… 

Poncius Pilátus a Nemzetiben

Megtudtuk: Rátóti Zoltán Szarvas Józseffel karöltve vezet egy osztályt az SZFE-n. Külön-külön órában tanítanak színészmesterséget a hallgatóknak. A rektor új darabban nem szerepel a Nemzeti Színházban, viszont a repertoáron lévő előadásokban fellép: a Márai műve alapján készült Kassai polgárokban, a Wass Albert regénye nyomán született Tizenhárom almafában, játszik a Csiksomlyói passióban, az Egri csillagokban, a Médeiában Kreón királyt, Bulgakov A Mester és Margaritájában pedig Poncius Pilátust alakítja.