Büszke a tanítványaira és a közösségre, ahol a fiatalokért dolgozhat minden nap

– Számított a jelölésre? 
– Nem tudtam róla semmit, mindenki titkolta a jelölést. Azóta annyit kiderítettem, hogy több szervezet is ajánlott. Amikor ünnepélyes keretek között átvehettem a Prima-díjat, nagyon meghatódtam, mert az embernek mindig az az elismerés esik a legjobban, amelyet otthon, a saját közössége körében kap. 

– Felnőttként választott hivatást, vagy már gyermekként tudta, milyen irányba induljon el később? 
– Általános iskolában is segítőkész, szociálisan érzékeny voltam és barátaimnak hátrányos helyzetű diákokat választottam. Sokszor tanultunk együtt, szerveztünk közös programokat, éreztem, hogy vonz a pedagóguspálya. A Munkácsy-gimnáziumban érettségiztem, majd a tanítóképző főiskolán tanultam. Tanító végzettséggel egyedül a Bárczi elődjében, a kisegítő iskolában tudtam elhelyezkedni. Korábban nem sokat tudtam a gyógypedagógiáról, ezért az első pár év nem volt könnyű. Megküzdöttem magammal, hogy valóban ez az én utam-e. 

– A családi háttér nagyban segítette pályafutását? 
– A húgomat és engem a nagyszüleim neveltek fel nagy szeretetben. Szegények voltunk, de nagyon fontosnak tartották, hogy tanuljunk és olyan közegben dolgozzunk, amelyet szeretni fogunk. Nagyanyám sokat segített, mondta nekem, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket még jobban segíteni, szeretni kell, hogy ne kallódjanak el. Nagyon motiváltak a szavai. Ezért levelezőn elvégeztem a gyógypedagógiai képzést, később sok egyéb mellett. Főiskolai hallgatók jártak hozzám gyakorlatra és nagyon büszke vagyok, hogy volt köztük olyan, aki Az év tanítója versenyt is megnyerte. Voltam munkaközösségi, majd diákotthon-vezető, a Bárczi-iskolát és a módszertani központot huszonhat éve vezetem. 

– Több évtizede dolgozik vezetőként. Mit tapasztal, több a sajátos nevelésű gyerek? 
– Valóban, tavalyhoz képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ötezerrel többen vannak. Ám azért azt tudni kell, hogy semmi sem csak fekete és fehér. Nem mindegyikük él értelmi fogyatékossággal, például a mai napig nem tudjuk, hogy miért jelentősebb az autisták száma. Az viszont biztos, hogy a súlyos magatartás- és tanulási nehézségekkel küzdőkből is több van. Sokat gondolkoztam, vajon miért az utóbbi problémákkal élő gyerekek száma emelkedik, hiszen régen az általános iskolai kettes tanulók is ebbe a kategóriába tartoztak. Most szerintem szélesebb az olló ezen a területen, a műszaki, informatikai ismeretek sokkal jelentősebbek és nehezen követhető a digitalizált fejlődés a gyerekek számára is. 

– A hátrányos helyzet mennyire befolyásoló tényező egy gyermek fejlődésében? 
– Ha egy olyan közegből jön a gyermek, ahol sok a pótolnivaló, még jobban kell segíteni a szocializációját, hogy be tudja hozni a lemaradást. Intézményünk híres arról, hogy nagyon segítőkész a tantestületünk. Amikor a díjat megkaptam, az volt az első reakcióm, hogy családomnak és a kollégáimnak megköszönjem, mert velük juthattam el idáig. Összetartó közösségként egy olyan értékrendet közvetítenek akár az új kollégák felé, ami bárki számára minta lehet. Nálunk nincs tanárhiány és a fiókomban mindig van egy-két önéletrajz, mert szeretnének a csapatunkhoz tartozni. A gyerekekkel és a családjukkal nemcsak a tanórákon, hanem azokon kívül is ott vagyunk. A támogatóinknak és a pedagógusoknak köszönhetően a táskákba bekerül egy-egy finom falat vagy egy új ceruza is. 

– Keménykezű vezetőnek tartják, mit vár el kollégáitól? 
– Meglepő lesz amit mondok. Amit leginkább elvárok, hogy olyan életöröm, életszeretet legyen bennük, amit tovább tudnak adni a gyerekeknek, családoknak. Mi sérült és leginkább hátrányos helyzetű gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozunk és a kollégáknak meg kell tudni tanulni, hogyan varázsoljanak szép pillanatokat a gyerekek életébe. Ezt csak azok tudják megtenni, megélni, akik maguk is tudnak örülni. 

– Több ezer gyermekkel találkozott pályafutása során. Vannak, akik különösen kedvesek ön számára? 
– Rengeteg szép történetem van. Papp Anitát, amikor megszületett, vattába csomagolták, mert annyira pici volt és mindent megtettek érte, hogy életben maradjon. Szerencsémre taníthattam és nagyon büszke vagyok rá, hogy kitartó munkával micsoda óriási parasportolói sikereket ért el. Egy másik értelmi fogyatékossággal élő tanulóm azért jött el hozzám két évvel ezelőtt, hogy elmondja, összeköltözött a barátjával és mindketten keményen dolgoznak és milyen szépen élnek. Szerette volna megköszönni, hogy segítettem neki a megfelelő úton haladni. 

Izgatottan várta, hogy bejuthasson a Mikulás házába

Benczéné Csorba Margit megbízatása a Bárczi vezetőjeként jövő év augusztusában jár le, de nem szeretne teljesen elszakadni az iskolától. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének somogyi elnökeként még komoly tervei vannak. 

– Azt szeretném, ha a nyolcadik osztályt és a szakiskolát végzett gyerekeket nyomon tudnánk követni a szervezettel és tervezek szervezni olyan programokat, rendezvényeket, amely az iskolapadból kikerülő fiatalokat segíti, támogatja – mondta el a főigazgató. 

Az iskolavezető számos elfoglaltsága mellett szabadidejében szeret sokat olvasni és utazni. – Az őszi szünetben Finnországban, Santa Clausban jártam, ez egy régi vágyam volt, hogy eljussak oda, a lányomtól kaptam a születésnapomra, vele utaztunk el és a Mikulásnak meséltem a gyerekekről, az iskoláról is, nagyon érdeklődő volt – tette hozzá Benczéné Csorba Margit. 
– Úgy érzem, kicsit visszakaptam a gyerekkoromat és ezzel nem voltam egyedül, rajtam kívül több öltönyös üzletember izgatottan várt a Mikulás háza előtt, hogy bejuthasson hozzá – mondta mosolyogva.