A Balaton első verseskötetén Garay János dolgozott

A reformkor idején újságíróként jeles lapoknál, a Regélőnél, a Rajzolatoknál, a Társalkodónál, a Hírnöknél is tevékenykedett. Majd 1842-ben – Erdélyi Jánossal közösen – megalapította a Regélő Pesti Divatlapot, később saját rovata lett az igen népszerű Életképekben, majd a forradalom évében, 1848-ban már a Pesti Hírlap segédszerkesztőjeként tűnt fel. Az elvesztett szabadságharcot lelkileg nem tudta kiheverni, súlyos betegen, fiatalon hunyt el, 1853-ban. Íróként sok-sok műfajt kipróbált – korában népszerűsége Petőfiével vetekedett –, legismertebb műve Az obsitos (1843), amelynek főszereplője a kiszolgált huszár, Háry János. A nagyot mondó katona történetéről szóló költeményt Kodály Zoltán zenésítette meg 1926-ban. 

Széleskörű alkotásai közül kiemelkedik a Balatonról szóló verseskötete. Ugyanis ő az a költő, aki elsőként egy költeményfüzérben – Balatoni kagylók (1848) címmel – örökítette meg e tájegység szinte minden jellemzőjét. 

A kötet első költeménye Gróf Széchenyi és a Balaton címmel, a „legnagyobb magyar” egyik jeles tettét dicsőítette, a balatoni hajózás megindítását. Hiszen a Kisfaludy Sándor nevét viselő kerekes gőzös vízre bocsátásáig csak a halászok bödönhajói és Festetics fregattja szelte a Balaton hullámait. A Kisfaludy próbaútja a reformnemzedék nagy megmozdulásai közé tartozott. E lelkesedés ihlette tehát Garaynak a „hullámzabolázó és habosztó gőzösként” emlegetett gőzhajóról, Széchenyi István kezdeményezéséről szóló versét.

A tó szépségeivel már a Kisfaludy nevét viselő gőzösön ismerkedhetett meg Garay. A költő balatoni költeményfüzérének Vezérhangja népdalszerűen énekelt a balatoni halászokról, csigákat gyűjtögető gyermekekről, a balatoni nimfa szerelmi bánatáról. Garay versfüzérében az újdonság erejével hatott a Balaton teremtéséről szóló monda megverselése is. Az ókori világteremtést idéző mítoszok, eposzok logikájával, Garay a Balaton keletkezését egy, az Isten által földre cseppentett könnyként képzelte el.

Nemcsak a tó, hanem a Balatont övező hegyvidék és a balatoni hullámok keletkezése köré is egy-egy mondát szőtt, vagy elevenített fel Garay. A hegyekben a táj szépségétől megkövülten álló embereket vélte felfedezni, míg a vihart, s a hullámzó Balaton erejét egy szerelmi láztól epedő ifjú hölgy haragjának megnyilvánulásaként tűntette fel. 

Az emberi tulajdonságokkal felruházott Balaton mellett Fürednek és Tihanynak állított még emléket. Füred kapcsán a Berzsenyi által megverselt savanyúvízről, illetve a sok fürdővendégről, valamint az ott átélt szerelmes napokról írt. Mindezek mellett szólott még, már a korábbi időkben is emlegetett ízletes nedűről, a jókedvű poharazgatásokat idéző bordalok hangnemében.

A tihanyi visszhang, azaz a „szózatos tündér” történetét szintén regébe foglalta (Rege a tihanyi visszhangról), melyben a balatoni mondavilágban évszázadok óta élő legendát elevenítette fel. Az aranyszőrű kecskéket őrző, a tókirály fiát megigéző, s ezáltal a fiút betegségre kárhoztató, büntetésül a tihanyi sziklaüregbe zárt királyleány köteles lett válaszolni minden ott megszólalónak. 

Garay János, balatoni költeményfüzérében a népdalszerű versektől, a regék hangján daláló alkotásokon át a bordalig, sokfajta életstílus, felfogás megelevenedett. A költő emlékét az utókor egy ideig még őrizte. 1883-ban Tihanyban, az óvár alatt emlékkunyhót építettek, amelynek homlokzatát Jókai Mór sorai díszítették. Az emlékhelynek napjaikban már hűlt helye, de a balatonfüredi Panteonban emléktábla tudósít korszakalkotó tevékenységéről, melynek emlékezetes darabja a Balatoni kagylók című versfüzére.