A két világháború közti időszakban a nyaralóépületek virágkora kezdődött a Balatonon

Míg a 19. század végén, 20. század elején elegáns balatoni villák épültek, addig a két világháború közti időszakban már a nyaralóépületek virágkora kezdődött. A polgárság, az értelmiség mind-mind nyaralóépítésbe kezdett, a kevésbé tehetősek a szintén ekkor létesülő üdülőkben múlatták a nyarat. Időközben az üdülési szokások is sokat változtak, a Bethlen-kormány idején bevezették a nyolc órás munkaidőt, amely a szabadidő növekedésével, a testmozgás, sportok, életmódváltás előtérbe kerülésével is járt. Megkezdték a közegészségügyi ellátást, vízvezeték-ellátást, csatornázást érintő vizsgálatokat. Lassan az állatok tóban való itatása is megszűnt. A legfontosabb szabályozás az 1929-es XVI. törvénycikk lett, melyben a fürdők gyógyhatását minősítették.

A békediktátum után az 1920-as évek közepére mind erősebben mutatkozott az igény és a szándék is a Balaton és vidékének fejlesztésére, valamint ezt meghaladva egyfajta Balaton-kultusz kiépítésére. Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter több hivatalos beszédében, írásában hangsúlyozta a Balaton fejlesztésének fontosságát, kiemelten Tihany modernizálását és a tavi sportélet, kulturális tevékenységek minden szintű bővítésének szükségességét. Így vált az egyik élharcosává a tó fejlesztését sürgetőknek. Klebelsberg által is több esetben felvázolt fejlesztő-elképzelések kezdetének az ún. Balatoni Kultúrnap számított, amely 1928. augusztus 5-én zajlott le. A program védnöke személyesen a kormányzó, Horthy Miklós lett. 

Nem sokkal ezután, az országgyűlés életre hívta a Parlamenti Idegenforgalmi Bizottságot, megalkotta a mérföldkőnek számító 1929-es fürdőtörvényt. A fürdőtörvény valóban nagy áttörést jelent a hazai fürdőhelyek életében, szinte minden területre kiterjedtek a szabályozásai. Hamarosan a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság (BIB) is megszületett, melynek feladata a tavi üdülőhelyek egységes irányítása lett. A BIB-nek prominens tagjai lettek: főispánok, alispánok, minisztériumok. Elnökét és elnökhelyettesét, belügyminiszteri előterjesztésre a Kormányzó nevezte ki, hat esztendőre. Viszonylagosan széles jogkört kapott: részesült az üdülőhelyi díjakból, építésügyi, közlekedéshez kapcsolódó jogköröket kapott. A BIB hatósági jelleggel is működött, három megye feladatait tartotta szemmel, a part vonalától számított 3 kilométeres sávban. 

Az 1920-as, 1930-as évekre az üdülési szokások is sokat változtak, a Bethlen kormány idején bevezették a nyolc órás munkaidőt, amely a szabadidő növekedésével, a testmozgás, sportok, életmódváltás előtérbe kerülésével is járt. Megkezdték a közegészségügyi, vízellátást, csatornázást érintő fejlesztéseket. Elindultak vasár- és ünnepnapokon az ún fürdővonatok (filléres gyors vagy filléres vonat), megjelentek a sínautóbuszok és motorkocsik. A korabeli fotográfiákon már autóutat is látunk a tónál, melynek nagy építési munkálatai is ekkor zajlottak. Nagy szenzációnak számított 1927-ben, hogy rendszeres kompjárat létesült Szántód és Tihany közt. Idővel a hidroplánok is feltűntek a Balaton felett. A tehetősebbek igénybe vehették a Siófok–Almádi–Füred–Földvár–Siófok közt közlekedő repülő-járatokat. A korszakban a Balatont népszerűsítő propagandába nemcsak a MÁV vállalt aktív szerepet, hanem a rádió- és a filmipar egyaránt. A sportélet is tovább színesedett, számos kisebb egyesület és vízi sporttelep létesült. Balatonfüreden 1933-ben vitorlás Európa bajnokságot rendeztek. 1935 őszétől pedig kezdetét vette – szezonhosszabbítás céllal is – a nagyszabású Balatoni Nemzetközi Sporthét, mindezzel egyidőben horgászcentrum is nyílt Tihanyban.

A tónál az 1930-as évek közepére nagyfokú építési láz bontakozott ki, a balatoni villák mellett megjelentek a kisebb balatoni nyaralók. Emellett sorra épültek a hotelek, szállók, vendéglők, panziók. A megszaporodó építkezések miatt szankciókat is szabtak a telkek beépítésére, a Balaton part védelmére vonatkozóan. Ekkoriban épültek – a kibontakozó turistamozgalom hatására – a tó menti turistaházak is: 1934-ben a Szent György-hegyen avattak menedékházat, 1936-ban pedig Badacsonyban nyitották meg a Rodostó turistahajlékot.

A gazdasági stabilizáció mellett a két háború között bontakozott ki a klebelsbergi kultúrpolitika, milliós összegeket fordítottak kulturális–tudományos–kutatási célokra. Így született meg a döntés, hogy Tihanyban egy Országos Magyar Biológiai Kutatóintézetet létesítsenek. 1927. szeptember 5-én sor került a megnyitóra: létrejött Magyarország első rendszeres természettudományi központja, amelyben laboratóriumi épület, a tudósok szállódája, korszerű berendezések, felszerelések kaptak helyet. A Kotsis István tervei alapján készült impozáns épületben működő tudományos intézetben neves tudósok dolgoztak: dr. Entz Géza, Sebestyén Olga a balatoni hidrobiológia úttörői lettek, de a később Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert rendszeres tagja, látogatója volt az intézetnek. A neves intézmény immáron lassan 100 esztendeje végzi a balatoni limnológia alapkutatásait, fontos szerepet betöltve a nemzetközi tudományos életben is.

Filmeket forgattak a Balatonnál, szépségversenyek zajlottak, a hazai politikai és gazdasági elit, de a közép- és a munkásosztály tagjai egyaránt eljuthattak a Balatonhoz a két háború közti időszakban. A szállodák nyugati színvonalon működtek, az infrastruktúra nagyban fejlődött, virágzott az igényes vendéglátás, az éttermek javarészt regionális alapanyagokat használtak. A vendégéjszakák számában nagyban megmutatkozott a Balaton-fejlesztési koncepció hatása. A hazai vendégek mellett osztrákokat és németeket is nagy számban regisztráltak, a Balaton parti települések virágkorukat élték a megcsonkított ország nehézségei ellenére.

A Balaton a két háború közötti időszak egyik sikertörténete lett, melynek a második világháború és az azt követő kommunista ideológia vetett véget.