Alkotótábor

2024.07.05. 10:58

Egyre színvonalasabb alkotások készülnek Nagyatádon

Hatodik alkalommal szervezték meg a nyári alkotótábort Nagyatádon – mondta Nagy Erika festőművész, főszervező. Már otthon érzik magukat a nagyatádi Kulturális és Sportközpont termében, melyet ez alkalomból „alkotó műhelynek” neveztek ki.

Györke József

Fotó: Györke József

Pünkösd Márton kulturális igazgató örömének adott hangot, hogy egyszerre két kiállításnak is helyet tudtak adni. Ugyanis még sokan látogatják a gyerekművészek kiállítását is. A másik öröme, hogy jól érzik magukat az alkotók ebben az épületben és úgy érzi, mind színvonalasabb alkotások születnek a tábor hatására. Sok alkotót már a stílusáról is felismernek a képeken. A legfőbb dolog, hogy értékeket képviselnek alkotásaik. 

alkotótábor Nagyatádon
Fotó: Györke József

Ormai István alkotónként és alkotásonként értékelte a tábor munkáját. Hozzátette, hogy nagy öröm és jó érzés a képek megtekintése. Mindig talál valami újat, szépet, szívhez szólót. Szívből gratulált az alkotóknak és még sok ilyen remekmű elkészítésére biztatta őket. Országh László képzőművész kérdésünkre elmondta, a technikát szabadon választhatták az alkotók, így volt hagyományos festés, olaj, akvarell, akrill, ceruza és tollrajz, rézkarc, linómetszet és monotípia.ű

A kiállítás július 12-ig látogatható. 

Alkotótábor Nagyatádon
Fotó: Györke József

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában