Strand fesztivál

2024.08.23. 09:14

Nyárvégi pezsgést hozott a Strand Zamárdiba

Elkezdődött és szombatig tart a Strand Fesztivál Zamárdiban, ahol az idén három nagyszínpaddal és több kisebb zenés helyszínnel várják a résztvevőket.

Koszorus Rita

Fotó: Mocza Daniel

A délutáni programokat pódiumbeszélgetés nyitotta meg az első nap délutáni programjait.   Az UNICEF Magyarországgal indított Ne nézz félre kampány lényege az iskolai kortárs bántalmazásra – egymás szívatására, zaklatására, bántására, szekálására – való figyelemfelhívás. Ennek keretében Miksovits Marci Marslakó Dáviddal, a Halott Pénz frontemberével beszélgetett a Podcast Teraszon. 

strand
Elstartolt az idei Strand. 
Fotó: Mócza Dániel

A zenész a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta: a Strand Fesztivál a zenekar egyik kedvence és minden évben örömmel jönnek Zamárdiba. 
Így vannak ezzel a fesztiválozók is, Kecskés Ildikó és Kakuk Boglárka már tavaly megvették a jegyüket. – Bérlettel vagyunk és három napot töltünk itt, strandolunk, bulizunk és jól érezzük magunkat, árulta el a salgótarjáni anya-lánya duó.

Strandon a cirkusz

Strand Fesztivál szervezői számos újdonsággal készültek az idei fesztiválra. – Idén még több még minőségibb, még inkább a cirkusz műfaját kiemelő produkciókkal készültünk, hiszen tavaly nagyon pozitív tapasztalatokat szereztünk a cirkusz tematikával, mondta Ádám Kata, fesztiváligazgató. Elmondta: nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra. – Szakembereket kértünk fel arra, hogy a különböző helyszíneken mérjék az ökológiai lábnyomunkat.

strand
Változatos programok várják a fesztiválozókat.
Fotó: Mócza D.

A fesztivál különlegessége a legnagyobb vízparti kötélpálya, amelyet a rendezvényt is támogató Honvédelmi Minisztérium jóvoltából állítottak fel. – A minisztérium támogatja a rendezvényt. A Magyar Honvédség egy átalakuláson megy keresztül, nem csak eszközeiben, hanem állományában is megújul, mondta el a sajtóbejáráson Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős parlamenti államtitkára. Akit Pupp Noémi és Fojt Sára olimpikonok is elkísértek Zamárdiba, akik ugyancsak a Honvédség kötelékében szolgálva szereztek bronzérmet a párizsi olimpián.

Három színpadon közel kétszáz koncert, cirkuszi showk, kiállítások, fenntarthatósági és edukációs programok is várják a bulizókat az idei Strand Fesztiválon. Fellép többek között Azahriah, Krúbi, Dzsúdló, Majka, a Bagossy Brothers, de Zamárdiban zenél a Chase&Status, Elderbook és Alok.

Szezont hosszabbít a Strand

Hagyományosan csökken a turisták száma augusztus 20. után, nem így van ez Zamárdiban. – A Strand fesztiválnak köszönhetően ismét megtelt élettel a város, ez egy valódi szezont hosszabbító rendezvény, mondta Csákovics Gyula polgármester a sajtóbejáráson. Aki körbenéz azt láthatja, hogy nincs még vége a szezonnak és ez valóban így van Zamárdiban, tette hozzá. A fesztivál ugyan csak háromnapos, de sokan egész hétre érkeztek, s olyan fesztiválozóval is találkoztunk, aki elmondta vasárnapra is marad a városban, hogy kipihenten induljon haza a fesztivál után. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában