Színház

2024.08.26. 19:10

Udvaros Dorottya is színpadra áll a Csiky következő évadában

A nemzet színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Udvaros Dorottya is színpadra áll a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán az idei évadban, hangzott el a társulat évadnyitóján hétfőn. A színművésznő Jon Fosse Őszi álom című darabjában alakítja az anya szerepét. A közönség idén tíz új előadást láthat majd a teátrumban.

Marosi Gábor

A vígjátékoktól kezdve a klasszikus világirodalmi szerzők művein át, a zenés előadásokig, többféle műfajú darab is helyet kapott az idei kaposvári évadban. Fülöp Péter a Csiky Gergely Színház igazgatója elmondta, különös figyelmet fordítanak a gyermek és az ifjúsági nézőkre is. – A kamaraszínpadon pedig alapvetően a mívesebb és elgondolkodtatóbb előadásoknak igyekszünk teret adni. Szerencsére jó számmal vannak olyan nézőink, akik arra kíváncsiak, hogyan tudunk a művészet mélyére menni és odanézni – emelte ki.

 

Fülöp Péter arról is beszélt, remélik, hogy az új évad, a korábbiakkal ellentétben nyugalmasabb lesz, bár már az első napon borult a szereposztás, mert Sarkadi Kiss János színész fizetés nélküli szabadságra ment. – Nehéz volt, de tudtuk pótolni az ő hiányát – hangsúlyozta. – Ezzel együtt arra számítunk, hogy ez egy klasszikus értelemben vett színházi évad lesz Kaposváron. Nem szervezünk nagy rendezvényt, nem jön közbe bizonyára semmilyen járvány, nem jön közbe olyan energiaválság, ami megborítaná a működésünket. Úgyhogy nagy erőkkel készülünk, hogy egyfelől elkápráztassuk, másfelől elgondolkodtassuk a kaposváriakat és Kaposvár környékieket – mondta Fülöp Péter. Az igazgató hozzátette, az első bemutatón, a Család ellen nincs orvosság című darabban a rendező Mészáros Tibor ugrik majd be Sarkadi Kiss János szerepébe.

Az évadnyitó ülésen Szita Károly Kaposvár polgármestere is köszöntötte a színház dolgozóit. A város vezetője kiemelte, a világ történesei miatt tele vagyunk bizonytalansággal. Értékválság értékválságot ér, és az ember ilyenkor mindig keresi a fogódzkodókat. – A bizonytalanság idején jó valamibe belekapaszkodni, és ilyen a kultúránk – hangsúlyozta Szita Károly

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában