Kiállítás

2024.09.10. 17:25

A világ nagy kérdéseire keresik a választ a művészek a tárlaton

Mester és tanítványa mutatkozott be hétfőn a Kormányhivatal Galériában nyílt tárlaton. Az Etűdök két szólamra című kiállításon Jancsekity József képzőművész és Szalai Mira Rebeka grafikus mutatták meg munkáikat a művészetkedvelőknek.

Koszorus Rita

Fotó: TIBOR KOVACS

A kiállítást Lőrincz Sándor, a galéria vezetője nyitotta meg, a műveket Széki Éva újságíró-politológus ajánlotta a közönség figyelmébe. Az ifjú grafikus egy év munkáit vonultatta fel, alkotásainak többségében linóleum metszet, melyeket az ifjúművész, sokszorosító grafikai eljárással készített, hidegtű technikával és szitanyomással készült alkotás is helyet kapott a tárlaton.

 A diplomamunkám emelném ki, amely egy hatrészes sorozat, ez alkotja a kiállítás középpontját, mindegyik szintén linóleum metszet. 

– mondta Szalai Mira Rebeka. A fiatal alkotó elárulta, hogy még középiskolában ismerkedett meg a technikával, amely a annyira megtetszett neki, hogy kedvencévé vált,  azért is jelentkezett a Rippl-Rónai Intézetbe, hogy az eljárást tovább tökéletesítse tanulmányai során. 

Egykori tanára, Jancsikity József véleménye szerint tanítványának sikerült tökéletesítenie a technikát.  

Nekem ez az első alkalom, hogy egy volt tanítvánnyal állíthatok, de ma már tulajdonképpen kollégák vagyunk.

 – mondta a megnyitó után képzőművész. Jancsikity József rajzos, vegyes technikás alkotásait rendezte össze a tárlatra, művészi megfogalmazásában az ember világhoz való viszonyát boncolgatja. Kiállított munkáin nem tűpontos definíciókra törekszik, sokkal inkább érzeteket, gondolatébresztő vizuális szituációkat jelenít meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában