A legjobbak között

10 órája

Két somogyi tárlatot is jelöltek az Év Kiállítása címre

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum márciusban megnyílt állandó néprajzi tárlata, valamint a Marcali Múzeum Bernáth Aurél festőművész képeiből készült válogatása is bekerült az Év Kiállítása 2024 jelöltjei közé. Idén az országból 28 pályázó kiállítás érkezett a felhívásra.

A pásztorok életét és hagyományait, illetve a falusi közösségek egykori szokásait hozza közelebb az érdeklődőkhöz a Rippl-Rónai Múzeum Újratöltve című néprajzi tárlata, amelyet Pisztora Zsófia kurátor tervezett, az arculat pedig Csernák Bálint munkája. A digitális tartalmakkal kiegészült kiállítási anyag minden korosztály számára kínál felfedeznivalót, emellett interaktív játékok is várják a múzeumba betérőket. Ez a tárlat is bekerült az Év Kiállítása 2024 jelöltjei közé. 

kiállítás
Az Újratöltve című néprajzi kiállítás.

– Megtisztelő számunkra, hogy ez az új szemléletű tárlat, amely elsősorban gondolkodásra ösztönzi a látogatót, országos szinten is szakmai zsűri elé kerülhet. Ez egy pozitív visszaigazolás nekünk – mondta megkeresésünkre Pisztora Zsófia, a kaposvári kiállítás kurátora. 

A Marcali Múzeum Mesteri kékek című állandó tárlatát is beválogatták az Év Kiállítása 2024 jelöltjei közé. Ez az anyag a Marcaliból indult és nemzetközi hírnévre szert tett, iskolateremtő Bernáth Aurél festőművész Somogyban őrzött alkotásait mutatja be. 

A Bernáth Aurél Galéria emeletén a Bernáth család történetéről, valamint a villát építtető, majd azt Marcali városának adományozó Schustek családról szóló, új kutatási eredményeken alapuló kiállítási egységek is megtekinthetők. 

28 pályázó kiállítás érkezett a felhívásra 

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület a legnagyobb taglétszámmal rendelkező szakmai civil szervezet, amely megalakulása óta folyamatosan törekszik a múzeumok társadalmi elismertségének megőrzésére és emelésére. 2010-ben alapította az évente adományozott Év Kiállítása-díjat, amely egy múzeum állandó vagy időszaki tárlatát ismeri el. Idén az egész országból 28 pályázat érkezett a felhívásra, ezek közül a szakmai zsűri 19-et választott ki. Az ünnepélyes díjátadót november 19-én a Hagyományok Házában tartják. 
2020-ban az Év Kiállítása dicsérő oklevelét a Szennai Skanzen Mesetér – Látványtár című állandó tárlata kapta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában