Lágerből jutott el Isten kebelére: egymillió magyar fájdalmát beszélték ki egy kopott pad és egy karosszék között

A kaposvári Szivárvány Kultúrpalota közönsége október 23-án este többször is visszatapsolta a Galgóczi Árpád József Attila-díjas írót, költőt, műfordítót, az egykori Gulag-foglyot megszemélyesítő Reider Pétert. A lengyeltóti kötődésű fiatal színész mintegy hatvanpercnyi szöveget tett magáévá, hogy hitelesen adjon számot kilenc évtized történéseiről, köztük hét, munkaszolgálatos esztendőről, ahova az írásbeli és a szóbeli érettségi vizsga közötti időszakban, szinte gyerekként hurcolták el Galgóczyt. Talán maga sem fogta fel, 1947-ben miként lett egyik napról a másikra maturandusból fegyveres összeesküvés vádjával sújtott politikai elítélt... 
Török Tamás, a monodráma írója-rendezője Galgóczy többkötetes memoárjából merítve, a Gulág Alapítvány felkérésére írta a művet – fókuszba állítva az emberi sorsot, miközben a hatalom természetrajzáról is pontos képet kap a publikum. S teszi ezt Török lírai szövegekkel, sodró lendületű történetmeséléssel és remek arány­érzékkel. Bár a Gulagon töltött hét év, Galgóczy hányattatásai, a fagy- és az éhhalál szorításában zajló mindennapok ritmusa fel-feltörő „érzelemcunamival” párosulhatna, könnyekkel, sírással, ordítással, de mindebből semmit nem kap a néző. És ez így jó. 
A feltépett sebekbe sót hint a dramaturg, az előadás erőteljesen jeleníti meg az egykor átélt borzalmakat. És örömöket, merthogy ezekből is bőven jutott az ifjú rabnak, aki aranykezű portrékészítőként vívott ki elismerést a láger „nagyjai”, a huszonötszörös rablógyilkos és más köztörvényes orosz bűnözők között. Rajzaiért ellenszolgáltatásként egy-egy darab szalonna, cigaretta és egyéb kiváltság, mint például a napi fizikai munkavégzés alóli mentesítés járt. Egy idő után valóban nagy respektje lett a magyar fogolynak, aki mindenütt honfitársaiba botlott. A lágerkórház orvosai között is talált kettőt, mint ahogy a legkiválóbb kovács, a legjobb kőműves is magyar volt, hiszen a magyarok mindenütt ott voltak (már akkor is), és a magyar találékonyság, elhivatottság, a magyar virtus soha nem veszik ki belőlünk. 
Reider Péter alakítása a szinte üres színpadon mestermunka. Csak azt hozza-adja, ami a sajátja. Nem mórikál, nem játssza túl a szerepét, szemében nem gyűlik könny. Még akkor sem, amikor feltárja: 44-ben volt élete legszomorúbb karácsonya. Édesanyját megerőszakolták a katonák, s öngyilkos lett. Vagy: „Milyen jó, hogy a szüleim nem érték meg az én végleges elhurcolásomat.” De arra is utalhatnék, amikor távolba merengve megjegyzi: „Álmaimban gyakran repülök haza...” 
Reider Péter egyedül van mindvégig az emlékekkel, s mégsem üres a Szivárvány színpada, mert a színész képes láttatni a szavaival. Gesztusai természetesek maradnak mindvégig; akár ül vagy magyaráz, akár sétál fel-alá, akár szürke zakóját igazítja, vagy loboncos haját, hogy látványosabb legyen magas homloka. Finom, elegáns, de rendkívül erős jelenléte megdolgozza a közönséget. És ebben rejlik a monodráma sikere; képes-e lekötni a nézőtéren ülők figyelmét a szöveg, a játék. Kaposváron képes volt. 
Évtizedek távolságtartásával idéződik fel a múlt, amely a Kárpát-medencében vagy 1 millió magyarra várt anno. Galgóczy históriája a tükörbe nézés és a tükröt tartás párosában fodrozódik, s mégis valamiképp megbékélve a múlttal. Igaz, társai közül neki megadatott, hogy Lermontov és Puskin anyanyelvét megtanulva tökéletesre fejlesztette műfordítói képességét, s számos jelentős szakmai elismerést követően Jelcintől 1990-ben az orosz irodalom népszerűsítéséért a legmagasabb elismerést vehette át. 
A drámai monológ több pontján elhangzik, a főhős mikor és miért érezte úgy, hogy Isten kebelére ölelte. Az életben maradás ténye, a lágerbarátság, a szerencsés véletlenek sora, a soha meg nem haló remény mind-mind Isten műve. Galgóczy is tisztában volt ezzel a Gulágon, majd az azt követő években éppúgy – 30 évesen tért haza lengyel feleségével, gyerekeivel –, mint az idehaza töltött további 62 esztendő alatt. Ezért lehet Török Tamás darabja a nemes misszión túl nyílt színi hálaadás is a fennvalónak. S nemcsak Galgóczy Árpádtól, hanem mindazoktól, akik Isten kegyelméből megmenekültek egy gyilkos kor szorításából. 

Déryné bölcsője

Török Tamás író, dramaturg, rendező 35 éve hozta létre a Déryné Vándorszíntársulatot. Tagjai közül 17-en végzett színészek és médiaszakemberek lettek. 45 éve rendezi Kaposvár művészeti műsorait különböző ünnepségeken. 15 évig a Kaposvári Nyári Színház művészeti vezetője volt. 2010–2020 között a Szivárvány Kultúrpalota művészeti vezetőjeként dolgozott. Könyvei: Keresztek, Hétköznapi történet, illetve az Isten kebelén, valamint A nép ellensége c. színdarabjainak kötete. Fontosabb rendezései: Árpád-házi Szent Margit legendája, Yerma 2, Rózsaszínű élet, Sej, szellők, Dámák, Gulág trilógia, Jancsi és Juliska, Elnémulás. Gulag témájú darabjai országos turné keretében középiskolákban rendhagyó történelemórákon kerültek a közönség elé. Fontosabb kitüntetései: Kaposvár Szolgálatáért (1998), ENSZ Menekültekért díj (2004), Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2010). Két unokája van. 
Reider Péter 1997-ben született Marcaliban. Gyermekkorát Lengyeltótiban töltötte, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségizett. A színészettel a Roxínházban és a Török Tamás vezette Déryné Vándorszíntársulatban ismerkedett meg. 2015–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészhallgatója volt Hegedűs D. Géza, Forgács Péter és Marton László osztályában. Egyetemi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, 2020–2021-ben ugyanitt társulati tag, 2021-2022-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 2023-ban a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott. Jelenleg szabadúszó.