vízilabda

2021.01.05. 08:40

Az Eger elleni meccs után indul a kőkemény munka

Napi három edzéssel készül az E.ON férfi vízilabda OB I. folytatására a Kaposvári VK együttese, amely a kilencedik helyről várja a januári mérkőzéseket.

Klein Péter

A rövid karácsonyi szünetet követően hétfő reggel már újra a konditeremben kezdték a napot, s ezzel együtt a januári alapozást a Kaposvári Vízilabda Klub felnőttcsapatának tagjai. A játékosra igen megterhelő napok várnak, hiszen a következő két hétben napi három edzéssel készülnek a folytatásra.

– Ez a felkészülés egy kicsit változatosabb lesz, mint az előzőek – mondta Surányi László, a Kaposvári VK vezetőedzője. – Öt nagyon nehéz mérkőzés következik a számunkra, melynek első állomásaként az Eger elleni, hazai bajnokin pontot, pontokat szeretnénk szerezni, bár tudjuk, hogy az ellenfél kerete sokkal erősebb. Emiatt lerövidítjük a felkészülést és próbálunk minél gyorsabban visszarázódni abba a meccsritmusba, amiben decemberben voltunk. Az igazi kőkemény munka az Eger elleni meccs után következik, hiszen akkor lesz közel negyven napunk a felkészülésre. Így kicsit megkeverjük az alapozást, de a következő két hétben így is napi három edzés vár a fiúkra. Délelőtt egy konditermi és egy vizes edzés, míg este még egyszer medencébe ugranak a srácok.

A Kaposvári VK csapata a kilencedik helyről várja a január tizenhatodikai folytatást, amikor is a még száz százalékos Szolnoki Dózsa érkezik majd a Csik Ferenc Versenyuszodába.

– Az Eger elleni mérkőzés előtt könnyítünk csak a munkán, majd utána ismét kezdeti veszi egy komoly alapozás, s ennek az erőnlétnek ki kell majd tartania a bajnokság végéig – tette hozzá Surányi László vezetőedző. – A felkészülés során több edzőmérkőzést is játszunk. A Péccsel kettőt is, de emellett budapesti csapatokkal is szeretnénk megmérkőzni.

A KVK keretében több változás is történt. A kaposváriakkal kezdte meg a felkészülést a csapat új igazolása, Palatinus Erik is. A tizennyolc esztendős bekk a PVSK-Mecsek Füszért csapatától érkezett a somogyi megyeszékhelyre.

– A fejlődésem szempontjából igazoltam Kaposvárra – nyilatkozta Palatinus Erik. – Surányi Lászlóval korábban már dolgoztam együtt Pécsen, akkor remek volt az összhang kettőnk között, s emiatt is szerettem volna ide szerződni. Ezt a döntésemet már korábban meghoztam, így az egyáltalán nem befolyásolta, hogy a Kaposvár előrébb állt a tabellán, mint a Pécs. Remélem, hogy itt megtalálom a számításaimat, de az elsődleges célom egyelőre az, hogy elfogadtassam magam a csapattársaimmal és beilleszkedjek.

A bekken kívül az ifjúsági csapat fiatal kapusa, Szilágyi Ábel csatlakozott a felnőtt kerethez. Tóth-Gili Tamás viszont távozott. A KSI együttesétől előző év nyarán érkezett játékos a PVKS-Mecsek Füszért csapatában folytatja pályafutását.

Fotó: Lang Róbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában