Balaton-átevezés

2024.06.14. 13:14

Kétezerhez közelít a jelentkezők száma az idei Balaton-átevezésre

Július 27-én rendezik meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.

– Amióta létezik ez az esemény, mindig részt vettem és eveztem rajta – mondta Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke. Hozzátette, a tó átevezésével az a céljuk, hogy megszerettessék az emberekkel a mozgást, szívesen evezzenek, fussanak, kerékpározzanak; a sportolás ne csak egy eseményen való részvételt jelentsen a számukra, hanem arra fel is készüljenek. 

– Szövetségünk az elsők között ismerte fel, hogy nemcsak az élsportban van szerepünk, hanem sportágunk szabadidős eseményeinek megszervezésében, népszerűsítésében is – hangsúlyozta Schmidt Gábor, aki örömmel számolt be arról, hogy a nevezéseket nézve időarányosan jobban állnak, mint tavaly: kétezerhez közelít a szám.

Vida Gergely, a szövetség szervezési igazgatója, a Hervis Balaton-átevezés főszervezője arról beszélt, hogy minden évben igyekeznek megújulni, az idei újdonság az idősávos rajtoltatás, hogy a messziről érkezők is meg tudják tervezni a napjukat. Egy-egy délelőtti és délutáni idősávban lehet kiválasztani a kívánt rajt időpontját. Nevezni online július 24-ig lehet, de a helyszínen is fogadják a jelentkezőket. Aki június 30-ig leadja indulási szándékát, az esemény emblémájával ellátott pólót kap. Jelezte, évről évre csúcsot dönt a Balaton-átevezés a résztvevők, illetve a vízre szálló egységek számát nézve, és bíznak benne, hogy július végén újabb rekord születik.

– Egyre több sporthoz köthető rendezvénye van Zamárdinak, ezek közül kiemelkedik az átevezés, mely 2021 óta évről évre népszerűbb – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Dalnoki Balázs, a névadó Hervis Sport és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy három éve állnak az esemény mellett, és cégük a helyszínre kitelepülve segíti azokat a résztvevőket, akik otthon felejtették valamelyik sporteszközüket, például a napszemüveget.

A Balaton-átevezés résztvevőit a parton egész napos programok várják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában