Interjú

2024.08.15. 13:22

Az új mester, Páli Norbert a legjobb négyet célozza meg Marcaliban

A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi szezonjában az ötödik helyen zárt a Marcali VFC, amely a nyáron új edző irányításával kezdte meg a felkészülést. Virág Krisztiánt a korábban Balatonkeresztúron játszott Páli Norbert váltotta.

Fenyő Gábor

Az új mester, Páli Norbert a legjobb négyet célozza meg Marcaliban.

Fotó: Dorina Bradics

– Mikor kezdődött Marcaliban a nyári felkészülés?

– Július 5-én, pénteken – mondta a 35 éves Páli Norbert, a Marcali nyáron kinevezett új mestere. – Hetente három edzéssel hangoltunk a tavaszi folytatásra, amelyet heti egy felkészülési mérkőzés tett teljessé.

– Kis voltak az ellenfeleik?

– Mindhárom edzőmeccsünk Marcaliban volt. Először a Kiskanizsával játszottunk, amelyet 10–0-ra vertünk. Ezután következett a szintén Zala megyei Zalaszentgrót; ezen a találkozón 2–2 lett a végeredmény. Az utolsó előkészületi mérkőzésünket a szintén a Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Barccsal vívtuk. A főpróba jól sikerült: gólzáporos meccsen 17–3 arányban vertük a barcsiakat. Igaz, a Barcs nem teljes csapattal jött el Marcaliba.

– Mennyire változott meg a játékoskeret?

– Két távozónk van. Az egyik Sinka Líviusz kapus, a másik pedig Szántó Zsombor középpályás. Utóbbi úgy döntött, hogy a felsőfokú tanulmányait helyezi előtérbe, így a labdarúgás most a háttérbe szorul.

– Az újak?

– Négy új játékos érkezett Marcaliba. A 19 éves Mörk Máté kapus és testvére, a szintén 19 esztendős Mörk Milán védő Zalaegerszegről érkezett. A még csak 17 éves Horváth Márton Benedeket elvileg az ifjúsági csapatba hoztuk, ám amikor megláttam, hogyan mozog a pályán, akkor a nagy csapatban szavaztam neki bizalmat. Az előző szezonban Balatonlellén játszott Kiss Konrád hátvéd is Marcaliban folytatja a labdarúgó-pályafutását.

– A Magyar Kupa-sorozatban kezdték az idényt.

– Kétszer is vezettünk hazai pályán az Ercsi Kinizsi SE ellen, de a vége döntetlen lett. A mérkőzést követő 11-es párbajban ők összpontosítottak és céloztak jobban, így az Ercsi jutott az országos főtábla második körébe.

– A bajnoki rajt viszont annál jobban sikerült. Korábbi állomáshelyén, Balatonkeresztúron nyertek magabiztosan 4–1 arányban.

– Ott már szerepet kaptak az újonnan érkezők. Végig Mörk Máté állt a kapunkban, a tesója pedig 15, míg Horváth Márton Benedek bő 20 percet kapott csereként. Utóbbi egyébként az ellenfél kapujába is betalált.

– Milyen célokkal vágtak neki a 2024/2025-ös bajnoki idénynek?

– Erről konkrétan még nem váltottunk szót az elnökséggel. Én mindenesetre abban bízom, hogy az előző szezonhoz képest legalább egy helyet sikerül majd előrébb lépnünk, vagyis szeretnénk a legjobb négy közé kerülni.

– Ami egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak, lévén más csapatok is erősítettek a nyáron.

– Tisztában vagyunk vele, de vállaljuk a nagy kihívást.

Fotók a legutóbbi labdarúgó mérkőzésükről itt érhetőek el:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában