Somogy vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság

2024.08.25. 22:06

Csak a Öreglak nyert idegenben

A Somogy vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban hat mecset játszottak vasárnap. Négy pályán is hazai siker született; egyedül csak az Öreglak tudta mindegyik pontot elhozni Berzencéről.

Fenyő Gábor

Fotó: Németh Levente

A vármegyei második vonalban a Buzsák a Kiskorpádot, a Balatonföldvár pedig a Nágocsot verte egyaránt 1–0-ra, míg a Somogyvár a Lengyeltótit győzte le gólzáporos meccsen 5–3 arányban – a nyolc találaton hét játékos osztozott –, a balatoni összecsapáson pedig a házigazda Szemes 4–0-ra ütötte ki a Zamárdit; utóbbi találkozón Balása Márk háromszor avatta  fel a kapu(s)t. A Mezőcsokonya és a Segesd megosztozott egymással a bajnoki pontokon, míg az Öreglak Berzencén nyert magabiztosan 3–0-ra. Érdekesség, hogy utóbbi mérkőzésen összesen háromszor cseréltek csak a csapatok, de kétszer is a korábban becserélt játékost váltották. A házigazda Berzencénél Knippl Zoltán csak 20, az Öreglaknál pedig Csonka József 68 percet tölthetett így a pályán. Utóbbi játékost egyébként Szántó József váltotta a pályán, akinek csak pár perc jutott.

A harmadik forduló vasárnapi eredményei

Buzsák–Kiskorpád 1–0 (0–0)
Buzsák. Vezette: Czár K.
Buzsák: Izsák A. – Drubi G., Jóna Z. (Molnár G. a 90. percben), Kisharmadás E., Insperger Zs., Proity R., Fejes K., Bogdán A. (Kovácspál K. a 63. percben), Szabó D., Hosszú B., Fenyár J.
Kiskorpád: Liska J. – Blinczki Á., Horváth M. (Nagy K. a 86. percben), Erdei F. (Ivusza P. a 43. percben), Burda D., Hortobágyi B., Schneiker R. (Blinczki D. a 67. percben), Kovács L.,  Sznopek B., Gyenesei Z., Nagy I. (Horváth R. a 67. percben).
Gólszerző: Szabó D. (az 58. percben).


Balatonföldvár–Nágocs 1–0 (0–0)
Balatonföldvár. Vezette: Hegyi A.
Balatonföldvár: Szabó P. – Tislér N. (Kosulek Bence a szünetben), Óvári A., Bacskai G. (Illés K. a 83. percben), Porédos F., Kadlicskó G. (Kosulek Bálint a 88. percben), Kurdi P. (Kurdi D. az 59. percben), Nagy J., Nieselberger Á. (Herczeg K. az 55. percben), Rusvai L., Molnár G. (Schmidt G. a 80. percben).
Nágocs: Bíró D. – Illés J., Nagy P. (Erbár V. a 65. percben), Rajczi D., Nádori M., Balassa B., Kovács Cs., Balogh M., Krebsz M., Madarász B., Barczi A. (Nagy L. a szünetben).
Gólszerző: Bacskai G. (a 68. percben).


Mezőcsokonya–Segesd 1–1 (1–0)
Mezőcsokonya. Vezette: Gyurka B.
Mezőcsokonya: Gelencsér Á. – Szabó A., Horváth J. (Kiss M. a szünetben), Mező N., Ceglédi Cs., Mátés B., Cser G., Fejes B. (Plajbász I. a 70. perben), Buzsáki Á., Herbel T. (Herbel P. a 80. percben), Madeira-Lopes C.
Segesd: Kovács L. – Imrei M., Antal D., Kuti I., Ruppert B., Csatlós D., László B., Nagy A., Nagy B., Hadi R. (Lekk A. a 70. percben), Balogh B.
Gólszerzők: Cser G. (a 45+1. percben), illetve Hadi R. (a 60. percben).


Somogyvár–Lengyeltóti 5–3 (4–1)
Somogyvár. Vezette: Balikó Z.
Somogyvár: Jurkovics I. – Orsós G. (Gelencsér M. a szünetben), Piukovics K. (Berkes R. a 75. percben), Piukovics M. (Kontra Á. a 75. percben), Piukovics R., Lakatos R. (Horváth F. az 55. percben), Makai M., Virág M. (Horváth D. az 55. percben), Kesztyűs L., Szita G. (Varga L. a 65. percben), Nemes P. (Varga M. a 75. percben).
Lengyeltóti: Pintér N. – Horváth T., Aradi I. (Sztankó T. az 59. percben), Ujváry E., Schmida I. (Rack R. a szünetben), Tóth A. (Kuti R. a szünetben), Tóth M. (Hosszú P. a szünetben), Hosszú B., Tóbiás N., Szenyéri R.,  Sztankó D. (Horváth L. a szünetben).
Gólszerzők: Lakatos R. 2 (a 2. percben és a 6. percben), Virág M. (a 28. percben), Piukovics K. (a 39. percben), Piukovics M. (a 46. percben), illetve Aradi I. (a 24. percben), Rack R. (az 55. percben), Ujváry E. (a 90. percben).


Balatonszemes–Zamárdi 4–0 (1–0)
Balatonszemes. Vezette: Agócs Á.
Balatonszemes: Závec A. (Gáspár Zs. a 63. percben) –  Rózsa B. (Bán T. a 63. percben), Nagy Sz. (Bolla P. a szünetben), Balása M., Andermann M. (Csuha G. a szünetben), Galgóczi K., Böröczky B., Fenyvesi M., Herczeg M. (Pusztai Á. a 69. percben), Majoros B. (Czinkóczi B a 63. percben), Komáromi B.
Zamárdi: Kecskés T. – Nagy M., Olasz B., Hodola T., Samu A., Torjai M. (Márkus B. a 73. percben), Szibele M., Szilágyi Á., Horváth T. (Hosnyánszki Zs. az 57. percben), Takács M. (Varga Zs. a 62. percben), Papp R. (Kiss G. a szünetben).
Gólszerzők: Balása M. 3 (a 37. percben – 11-esből, az 58. percben és a 88. percben), Galgóczi K. (az 51. percben).


Berzence–Öreglak 0–3 (0–1)
Berzence. Vezette: Erdélyi K.
Berzence: Lakner M. – Horváth I. (Knippl Z. a 15. percben, Horváth Zs. a 35. percben), Lakosa M., Sánta B., Tóth M., Kozics L., Tóth R., Radák T., Kollár R., Cser V., Orsós L.
Öreglak: Bene D. – Nagy I., Pápai Cs., Horváth B., Hilcz J., Niklai D. (Horváth T. az 53. percben), Valkó T., Kovács T. (Csonka J. a 21. percben, Szántó J. a 89. percben), Izsó A., Virágh K., Niklai B.
Gólszerzők: Horváth B. (a 41. percben), Virágh K. (a 66. percben), Valkó T. (a 83. percben – 11-esből).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában